Ugrás a tartalomhoz

Gólzáporos edzőmeccs

Mezőkövesd hírei

Mezőkövesd Zsóry SE – Diósgyőri VTK 2-3 (1-1)

Az élvonalban szereplő Diósgyőr csapata ellen játszotta le negyedik edzőmérkőzését Mezőkövesd Zsóry SE felnőtt labdarúgócsapata.
Együttesünk hazai pályán látta vendégül a megye első számú csapatát január 28-án.

A találkozó első perceiben a vendégek játszottak jobban, akik Elek balszerencsés mozdulata után majdnem megszerezték a vezetést, majd a Demeterről kipattanó labdát Seydi küldte ismét kapura, azonban a fiatal kövesdi hálóőr ezúttal is hárítani tudott. A félidő derekán azonban már ő sem tudott segíteni, ugyanis Seydi teljesen egyedül maradt a 16-oson belül és egy igazítás után higgadtan a jobb sarokba lőtt, így megszerezte a vezetést a DVTK a 23. percben. A kövesdi válasz alig öt perc múlva érkezett meg, amikor is Jeremiás szabadrúgása után Olasz megelőzte a védőjét és a hálóba lőtt. Az első félidő hátralévő részében mindkét kapu előtt adódott lehetőség a gólszerzésre, de az eredmény nem változott a szünetig.
A második félidőben Szabados György több cserét is végrehajtott, ennek köszönhetően megélénkült a játék. Együttesünk a vezetést is megszerezte, miután a piros-fehérek Gallikkal szemben követtek el szabálytalanságot a 16-oson belül, amiért a játékvezető büntetőt ítélt a 68. percben. A 11-est Vámosi magabiztosan értékesítette. Labdarúgóink az összecsapást hajrájában többször is növelhették volna az előnyüket, de nem tudták gólra váltani a helyzeteket. A hazai győzelem bebiztosítása helyett két figyelmetlenség miatt fordítani tudott Benczés Miklós gárdája a hajrában. A DVTK egy rossz szerelési kísérlet után Vadász találatával dolgozta le a hátrányát a 42. percben. Két perccel később újra hibázott a kövesdi védelem, Bogáti maradt teljesen egyedül a bal oldalon és ugyan a csatár lövése elsőre levágódott Kaszásról, de az ismétlésnél már nem hibázott, így Lippaiék megnyerték a mérkőzést. Labdarúgóink ezen a héten egy nagypályás felkészülési találkozót fognak lejátszani. Sivákék a DVTK vendégei lesznek. A mérkőzést Miskolcon rendezik meg február 1-jén, szerdán 14 órától. Együttesünk a hétvégén a XXVII. dr. Borosi László teremlabdarúgó emléktorna döntőjében fog szerepel február 4-én és 5-én. Labdarúgóink a csoportmérkőzéseket február 4-én Tiszaújvárosban, míg továbbjutás esetén az elődöntőt és a helyosztót Miskolcon vívhatják meg február 5-én.


Mezőkövesd Zsóry SE - Diósgyőri VTK 2-3 (1-1)
Mezőkövesd, 150 néző, vezette Demeter (Nyikes T., Nyikes Z.)
MSE Zsóry I.félidő: Demeter - Nagy P., Vámosi, Elek, Kerényi - Jeremiás, Bagi, Irhás, Lipusz - Olasz, Bogdány.
MSE Zsóry II.félidő: Demeter - Kaszás, Vámosi, Elek, Szűcs - Sivák, Enescu, Lakatos, Gallik - Jeremiás, Hamar
DVTK: Radoš (Rakaczki) - Vadász, Czégel, Nagy T., Gohér - Lippai (Demkó), Takács P. - Halgas (Bogáti), Arze, Dobos (Pál Sz.) - Seydi. Vezetőedző: Benczés Miklós

Gólszerzők: Olasz D., Vámosi (11-esből) ill. Dobos, Vadász, Bogáti

Kapcsolódó hírek