Ugrás a tartalomhoz

Komoly erősítés

Mezőkövesd hírei

Utánpótlás válogatott labdarúgóval erősített Mezőkövesd Zsóry SE felnőtt labdarúgócsapata. Szabó Ádám a DVSC-TEVA együttesétől érkezik kölcsönbe és a tavaszi szezonban szerepel majd Mezőkövesden.

Szabados György vezetőedző, a 24 esztendős futballistára védekező középpályás poszton számíthat. Az 1988-ban született játékos a BVSC csapatában kezdte a pályafutását, majd 2000-ben az MTK-hoz igazolt, ahol a Sándor Károly Akadémián végezte a tanulmányait. Szabó Ádám alapembere volt a 2007-2008-ban NB I-es bajnokságot nyert MTK felnőtt csapatának. A fővárosi együttes színeiben összesen 79 NB I-es mérkőzésen lépett pályára, amelyeken nyolc gólt szerzett, míg a másodosztályban 22 találkozón szerepelt és öt találatig jutott. A labdarúgó télen igazolt Debrecenbe és 4 éves szerződést kötött a hajdúsági gárdával. A tehetséges labdarúgó kiváló kvalitásait bizonyítja, hogy hét alkalommal pályára lépett a magyar U21-es válogatottban. Szabó Ádám a nemzeti csapatban egy gólt tudott szerezni.

Kapcsolódó hírek