Ugrás a tartalomhoz

Vereség a nyitányon (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

DVSC-DEAC - Mezőkövesd Zsóry SE 2-0 (2-0)

Két gólos vereséggel kezdte meg tavaszi bajnoki szereplését városunk felnőtt labdarúgócsapata. A Ness Hungary NB II. Keleti csoportjának idénynyitó fordulójában felsőházi rangadót játszottak labdarúgóink, ugyanis az 5. helyen álló hajdúsági gárda látta vendégül a 6. helyezett együttesünket február 25-én.

A találkozó első perceiben a hazaiak játszottak fölényben, akik elsősorban szögletekből jutottak el a csapatunk kapujáig, de a befejezéseknél rendre pontatlanul céloztak Szécsiék. Az első 10 perc hazai fölénye után kiegyenlítettebbé vált a játék, azonban a 18. percben Zahovaiko révén vezetést szereztek a piros-fehérek. Az észt válogatott támadója egy formás akció végén a kapunak háttal állva kapta meg a labdát és egy higgadt csel után okosan gurított Szántai mellett a hálóba. A gól után azonnal egyenlíthettek volna labdarúgóink, azonban Bogdány közeli fejesét Tóth óriási bravúrral kitornászta a léc alól, majd nem sokkal később Bagi előtt adódott óriási lehetőség, de a labdát középen fejjel megcsúsztató Lakatos passzát nem tudta a hálóba sodorni két lépésről, Az aktívabb kövesdi időszakot követően újra a debreceni csapat akarata dominált, ami ismét hazai lehetőségeket eredményezett. A játékrész vége előtt 5 perccel tovább növelte előnyét Fórizs Zsolt gárdája, miután Irhás adta el könnyelműen a labdát a 16-os előterében, melyre Marcolini csapott le, aki rövid labdavezetés után nem hibázta el a ziccert és pontosan lőtte ki a kapu bal oldalát.

A szünetben Irhást Szabó váltotta, de a játék képe nem változott meg jelentősen. A félidő első perceiben ugyan enyhe fölénybe kerültek Bogdányék, de igazán komoly helyzetet nem tudtak kialakítani a gyorsan, agresszíven és pontosan játszó Debrecen ellen. Nikolov vezetésével remekül zárt a csapat hátsó alakzata és a hazai gárda minden mezőkövesdi próbálkozást hárított. Az enerváltan és nagyon sok hibával játszó együttesünk mindent megpróbált a szépítés érdekében, azonban nem tudta ráerőltetni az akaratát Ludánszkiékra, akik a jó védekezés mellett több alkalommal is növelhették volna az előnyüket. Csapatunk részéről Bogdány és Olasz előtt adódott lehetőség a gólszerzésere a találkozó hajrájában, de labdarúgóink nem tudtak élni a lehetőségekkel, így Elekék vereséggel kezdték a tavaszt.

Labdarúgóink egy helyet visszacsúszva jelenleg a 7. pozícióban állnak a tabellán 23 ponttal. Sivákék legközelebb Szegedre látogatnak a bajnokságban. Az összecsapást március 3-án (szombaton) 14.30-tól rendezik meg Szegeden.

A mérkőzés jegyzőkönyve:

DVSC-DEAC - Mezőkövesd Zsóry SE 2-0 (2-0)
Oláh G. műfű. 150 néző, Vezette: Berke (Márton, Kovács)
DVSC: Tóth Cs. - Nikolov, Boros, Ludánszki, Kovács - Oláh G., Alisic, Lucas (Treznai), Burics - Zahovaiko, Szécsi

Mezőkövesd: Szántai - Kaszás, Vámosi, Lakatos, Elek - Kákonyi, Bagi, Irhás (Szabó Á.), Jeremiás (Lipusz) - Bogdány, Hamar (Olasz)
Gól: Zahovaiko (18.), Lucas (40.)

Kapcsolódó hírek