Ugrás a tartalomhoz

Cseri Tamás az Év Embere

Mezőkövesd hírei

A 32 esztendős középpályás december 21-én vehette át a kitüntető díjat Tállai András miniszterhelyettestől, a Mezőkövesd Zsóry FC elnökétől, valamint dr. Fekete Zoltán polgármestertől. Cseri Tamás 2017 nyarán igazolt Mezőkövesdre, itt lett NB I.-es játékos, idén októberben lépett pályára 100. alkalommal az élvonalban, emellett idén a magyar válogatottban is debütált.

 
 
Mezőkövesd Önkormányzata Képviselő-testületének Helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról szóló rendelete értelmében „Év embere” kitüntető cím adományozható annak a személynek, aki az adományozás évében Mezőkövesd város érdekében a legkiemelkedőbb és legeredményesebb munkát végezte.
Mezőkövesd Önkormányzatának Képviselő-testülete határozata alapján 2020. évben az Év embere kitüntető díjat Cseri Tamásnak, a Mezőkövesd Zsóry Futball Club labdarúgójának adományozta, ezzel elismerve a Mezőkövesd Zsóry FC labdarúgójaként végzett eredményes munkáját, mellyel öregbítette Mezőkövesd Város hírnevét.
 
 
 
CSERI TAMÁS
Cseri Tamás 1988. január 15-én született Győrben és pályafutását a Rába-parti városban kezdte, utánpótlás éveit ezt követően a Gyirmót és a Ferencváros csapatainál töltötte, majd 2007 nyarán Mosonmagyaróvárra igazolt. Ezt követően a Győr, a Pécs, a BKV Előre, a Gyirmót együttesében játszott, míg Mezőkövesdre a Kisvárda gárdájától érkezett 2017 nyarán. A középpályás Mezőkövesden lett élvonalbeli játékos, az első osztályban 2017. július 15-én
mutatkozott be a Debrecen vendégeként 2-1-re megnyert bajnoki mérkőzésen. A labdarúgó azonnal alapember lett, a 2017-2018-as szezonban 33 bajnoki mérkőzésből 29 alkalommal kezdőként, négyszer pedig csereként lépett a pályára. Az első NB I.-es gólját a Diósgyőr elleni megyei rangadón szerezte meg 2017. augusztus 26-án. Ezt a gólt az idényben további 3 találat követte, gólt szerzett az Újpest, a Haladás és a Puskás Akadémia ellen, utóbbi
két összecsapáson ráadásul a bennmaradás szempontjából nagyon fontos győzelmet aratott a csapat. A Magyar Kupában a Kecskeméten 4-1-re megnyert összecsapáson játszott. Cseri Tamás a 2018-2019-es szezonban 28 mérkőzésen volt kezdő, míg egy alkalommal csereként jutott szóhoz. Ebben az idényben is négy találatig jutott a bajnokságban. A Diósgyőr ellen 4-2-re megnyert találkozó után betalált a Ferencváros, a Kisvárda és újra a DVTK kapujába, utóbbi összecsapás 3-0-s kövesdi győzelemmel zárult. A Magyar Kupában 3 találkozón kapott lehetőséget, pályára lépett a III. Kerület ellen, valamint a Szombathelyi Haladás elleni oda-visszavágós párharc mindkét felvonásán.

A 2019-2020-as szezon nemcsak a Mezőkövesd Zsóry FC számára hozott sporttörténelmi sikert, Cseri Tamás karrierjének legjobb idényét zárta az élvonalban. Az OTP Bank Ligában 32 mérkőzésen lépett pályára csapatkapitányként, 29-szer kezdő volt és 7 gólt szerzett, így a házi góllövőlistán a 2. helyen végzett. A Kaposvár ellen mind a három bajnoki mérkőzésen betalált, gólt lőtt a Diósgyőrnek, a Puskás Akadémiának, a Zalaegerszegnek és a Ferencváros ellen 3-0-ra megnyert bajnoki rangadón is eredményes volt. Az említett 7 mérkőzés közül 6 mezőkövesdi győzelemmel zárult. A csapat tavaly a Magyar Kupában is kiemelkedően szerepelt, Cseri a kupadöntővel
együtt összesen 6 mérkőzésen játszott és a Kaposvár elleni hazai találkozón is gólt lőtt. A játékos számos elismerést kapott az elmúlt idényben nyújtott teljesítményéért, több helyen is bekerült azév csapatába, a legnagyobb elismerésként a Magyar Labdarúgó Szövetségben az Év Játékosának
választották a 2019-2020-as szezonban. A középpályás az új idényben is rendszeresen játszik, mind a 9 bajnoki találkozón kezdőként lépett pályára, a Paks elleni 2-1-re megnyert mérkőzésen ráadásul gyönyörű távoli lövéssel
juttatta kétgólos előnyhöz csapatot. Emellett Mándokon a Magyar Kupában is pályára lépett. Cseri Tamás ebben a szezonban újabb mérföldkőhöz jutott, ugyanis október 3-án a századik élvonalbeli bajnoki mérkőzését játszotta, a középpályás a Kisvárda ellen ünnepelte a jubileumot. A játékost Tállai András, a Mezőkövesd Zsóry FC elnöke köszöntötte a jeles esemény alkalmából
a Kisvárda elleni találkozó előtt. A labdarúgó teljesítményére Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya is felfigyelt, aki nemrég harmadszor is behívta a nemzeti csapat keretébe a középpályást. A játékos nemzeti
csapatunk szeptemberi, valamint októberi összetartásán is részt vett és a novemberi programnak is aktív részese volt. A középpályás eddig 2 alkalommal, az Oroszország és Törökország elleni hazai Nemzetek Ligája mérkőzéseken kapott lehetőséget a válogatottban, ezzel ő lett a Mezőkövesd Zsóry FC történetének első válogatott játékosa.
„Nekem mindig kétszer annyit kellett tennem az előbbre jutásért, mint másoknak, de idővel hozzászoktam ehhez. Attól is több lettem, hogy semmit sem kaptam ingyen, amit elértem, azért alaposan megdolgoztam.” – mondta egyszer egy interjúban.
Cseri Tamás saját bevallása szerint eddigi pályafutása során itt, a Mezőkövesdnél érzi magát legjobban. A játékos a csapat húzóembere, nagyban köszönhető neki, hogy a Mezőkövesd pedig története egyik legjobb szezonját zárta OTP Bank Liga 2019/20-as idényében azzal, hogy negyedik lett a bajnokságban és kupadöntős volt. Ez nemcsak a klubnak, de Mezőkövesd városának is nagy büszkeség.

– Nagyon szépen köszönöm, megtiszteltető, hogy ezt az elismerést megkaphattam. Köszönöm a városvezetésnek, hogy gondoltak rám, valamint a családomnak, hogy mindig kitartottak mellettem. Külön szeretnék köszönetet mondani Tállai András elnök úrnak, aki nélkül nem állhatnék itt, mert ő volt az, aki 2017 nyarán bízott bennem és megadta a lehetőséget, hogy az NB I.-ben is megmutassam magamat, mindig ott állt mellettem, végig éreztette azt, hogy bízik bennem. Nagyon örülök annak, hogy a válogatottban is sikerült bemutatkoznom, ezáltal Mezőkövesdet és a klubot képviselhettem. Bízok benne, hogy a jövő évi Európa Bajnokságon is szerepelhetek és ugyanúgy tovább öregbíthetem a városnak és a klubnak a hírnevét. Nagyon szépen köszönöm még egyszer az elismerést és kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek –  mondta köszönőbeszédében a díjazott.

Kapcsolódó hírek