
Mintegy hétszázezer forint értékben vásárolt infokommunikációs eszközöket a Mezőkövesdi Óvoda és Bölcsőde.
A pénzjutalom egy részéből, mintegy 700 ezer forint értékben infokommunikációs eszközöket – CD-lejátszókat, nyomtatókat, mikrofonokat, hangfalakat, adathordozó eszközöket - vásároltak.
Lázár Endréné, az óvoda vezetője elmondta, hogy a berendezéseket a tagóvodák a mindennapok során, különböző foglalkozásokon – zenehallgatás, tánc –, illetve nagyobb eseményeken – anyák napja, farsang, jótékonysági cuháré - tudják majd használni.
A pénzösszeg másik feléből, mintegy 600 000 forintból pedig 96 matyó gyermek viseletet varrattatnak.
Az intézmény a közeljövőben számos programra készül, amelyet a matyó kultúra, a matyó népszokások jegyében tartanak meg. A tervezett események között lesz egyebek mellett a farsang, majd húsvét előtt tojásfakészítést és tojásfestést szerveznek. A Föld Napja alkalmából elültetik majd az ovi fáját. Május végére pedig meghitt köszöntéssel készülnek az ovisok az anyák napjára. Júniusban pedig minden tagintézmény megszervezné saját jótékonysági óvodai cuháréját. Lázár Endréné hozzátette, hogy a programokat – ha a járványhelyzet engedi, akkor a szülők bevonásával valósítják meg.
Vissza