Ugrás a tartalomhoz

Ismét emberfeletti teljesítményt nyújtott a kövesdi vasember

Mezőkövesd hírei

1,5 fokos vízben közel fél kilométert tett meg úszva Bajzát László 2011. január 16-án a mezőkövesdi Kavicsos-tóban. Az extrém úszóbemutatót a felsőzsolcai árvízkárosultak javára ajánlotta fel a közelmúltban „Év emberének” megválasztott tűzoltó. Bajzát László tavaly júniusban tanúbizonyságot tett szinte példátlan empátiájáról, amikor a Felsőzsolcát teljesen elöntötte a víz.

Több társával együtt azonnal az emberek és az állatok mentésére sietett.  Aztán néhány hónappal később óriási kihívás elé állt és átúszta a Gibraltári szorost, az elmúlt években pedig már három alkalommal bizonyította kitartását a Kavicsos-tó jege alatt úszva.

A felsőzsolcai katasztrófa olyan mély nyomot hagyott a kövesdi vasemberben, hogy a negyedik Kavicsos-tó átúszását az árvízkárosultakért rendezte meg.
Idén is jég alatti úszásra készült, de a szeszélyes időjárás közbeszólt és a bemutató időpontjára  teljesen elolvadt a tó jege. Az úszás azonban így sem volt egy könnyű feladat. A levegő hőmérséklete épp csak a 6 fokot súrolta, míg a víz hőfoka csupán 1,5 fokig emelkedett.
Az embert próbáló feladatra közel 2000 kíváncsi néző érkezett. Felsőzsolcáról csaknem 70 ember jött el egy támogató segítségével, hogy megnézzék, hogyan teljesít a szinte fagyos vízben segítőjük. Bajzát László idén is zökkenőmentesen teljesítette kitűzött célját, amelyben a Neptun Speciális Mentőbúvár csapata is segédkezett. A különleges teljesítményt természetesen hosszas, 12 hetes felkészülés előzte meg,
A bemutatót követően vendégül látták a felsőzsolcai vendégeket egy finom ebédre, melyet egy a katasztrófáról megemlékező vetítéssel tettek „személyesebbé”.
A kövesdi vasember tervei között ismét külföldi út szerepel. 2011-re a Missinai-szoros átúszását tűzte ki célul.

Kapcsolódó hírek