Ugrás a tartalomhoz

90. születésnapján köszöntötték

Mezőkövesd hírei

Ma ünnepli 90. születésnapját a mezőkövesdi Ócsai Pálné, lánykori nevén Zelei Erzsébet. A szépkorú Erzsike nénit Mezőkövesd Város Önkormányzata nevében dr. Fekete Zoltán polgármester köszöntötte, aki emléklappal, virágcsokorral és tortával ajándékozta meg. 

Erzsike néni 1931. szeptember 15-én született Mezőkövesden, itt járta ki az elemi iskolát. Fiatalon először a volt Dohánybeváltóban dolgozott, majd több évig summás volt. Ezt követően a Matyóházban dolgozott 1986-os nyugdíjba vonulásáig. 1960-ban ment férjhez, Ócsai Pálhoz, akivel 56 évet éltek együtt boldogságban. Két gyermekük született. Erzsike néninek két unokája és egy dédunokája van. Az ünnepelt még 90 évesen is kertészkedik, főz, tevékenykedik a ház körül. 

Kapcsolódó hírek