Ugrás a tartalomhoz

Hármas ünnep az őszi zöldség- és gyümölcskiállításon

Mezőkövesd hírei

Bemutatták az új, élő matyó rózsát melyet Márk Gergely kertészetében nemesítettek, így Mezőkövesd saját matyó rózsafajtával is büszkélkedhet. 

A csodaszép, piros, selymes virágot a Matyó Kertbarát Egyesület által, immár kilencedik alkalommal megszervezett őszi zöldség- és gyümölcskiállítás szeptember 16-ai megnyitóján láthatta a közönség. A tárlaton 42 mezőkövesdi, szomolyai, tardi, füzesabonyi, rimaszombati, hajdúböszörményi kiállító mutatta be a kertjében megtermelt almákat, szőlőket, paprikákat, paradicsomokat, egyéb terméseket, valamint az azokból készített lekvárokat, befőtteket, szörpöket. Emellett újdonságként különböző kézművesek termékeit, kerti törpéket, újságpapírból készített koszorúkat is láthatunk a kiállításon. Mintegy 20 óvodai, iskolai tündérkert összeállítás és négy madárijesztő is helyet kapott a gyümölcsök mellett a Rendezvény Központban. Mindemellett a szervező Egyesület most tartotta meg fennállásának 10. jubileumát is. A tárlaton Herkely Károly elnök gondolatai után dr. Fekete Zoltán polgármester köszöntötte a megjelenteket, majd pedig Gordos Attila esperes és dr. Medvegy János plébános megáldotta a zöldségeket, gyümölcsöket. A kiállítás szeptember 19-ig tekinthető meg a Rendezvény Központban. Az esemény után az Egyesület tagjai és vendégeik közösen emlékeztek vissza az elmúlt tíz évről a Millenium Étteremben. 

Kapcsolódó hírek