Ugrás a tartalomhoz

Képviselő-testületi ülés (Videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Sportkomplexumra, a térfigyelő rendszer kibővítésére nyújt be pályázatot az Önkormányzat a közeljövőben. Egyebek mellett ezekről, a több milliós nagyságrendű pályázatok elindításáról  döntöttek a városatyák a márciusi képviselő-testületi ülésen.

Az ülés első részében a polgármesteri tájékoztatót követően a grémium rendeletek módosításáról döntött. Ezen belül a testület elfogadta az önkormányzat 2011. évi zárszámadását, a 2011. évi egyszerűsített beszámolóját, valamint arról is határoztak, hogy idén is benyújtják igényüket az Önhibáján kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok 2012. év támogatására. Emellett meghatározták a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások idei évi intézményi térítési díjait, valamint a szociális étkeztetés intézményi díjat is megállapították. Ez utóbbi esetében az étkeztetés intézményi térítési díja egy napra és egy főre 420 forint, míg a kiszállításért fizetendő napi térítési díj 150 forint. Emellett a Mezőkövesdi Kistérségi Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat, valamint a helyi gyermekvédelmi rendszer működéséről is beszámolót hallgattak meg és fogattak el a képviselők.
Az ülés során több sürgősségi indítványt tárgyaltak meg a városatyák. Ezek közé tartoznak a pályázati lehetőségek kihasználásáról szóló döntések. Ilyen például az Egri úti Tagóvoda fejlesztése, a Hadnagy úti sportkomplexum 1. ütemének elindítása, valamint a térfigyelő rendszer kibővítése is.
Sürgősségi indítványként vitatta meg a grémium azt a szándéknyilatkozatot, amely arra vonatkozik, hogy egyeztetések, tárgyalások indulhatnak a Széchenyi István Szakképző Iskola fenntartói jogának átadásáról.
Az ülésen mindemellett meghirdették a Tiszta udvar rendes ház elnevezésű városszépítő programot, valamint elfogadták az Önkormányzat ez évi közbeszerzési tervét, valamint a Zsóry fürdő szennyvíz-csatornázására vonatkozó közbeszerzési ajánlattételi felhívásáról is döntött a testület. A képviselők tájékoztatót hallgathattak meg az Utazás 2012. nemzetközi turisztikai kiállításról, a Szent István királyunk tiszteletére rendezendő városi ünnepség előkészületeiről.

Kapcsolódó hírek