Ugrás a tartalomhoz

Határtalan emberség, szeretet és segítség

Mezőkövesd hírei

Elsétálni a hűtőtől a tűzhelyig. Kimenni a kapuig, ha csengetnek. Elmenni a boltba. Csak néhány dolog, amely mondhatom, hogy sokunknak természetes, magától értetődő tevékenység.

Életünk során számtalan kilométert megteszünk a két lábunkon, biciklizve vagy akár görkorcsolyán. Eszünkbe se jut ilyenkor, milyen szerencsések vagyunk, hogy szabadon tehetünk dolgokat, juthatunk el úti célunkhoz.
Sok embertársunknak azonban ez nem ennyire egyértelmű, hiszen ez a cselekedet, ez az egyszerű mozdulatsor is nehezen megvalósítható számukra, hiszen betegség, baleset vagy más okból korlátozottan tudnak mozogni. Sokuk nehezen, vagy segédeszközzel, bottal jár, de többségük előbb-utóbb kerekesszék használatára kényszerül.
Számukra a kerekesszék jelenti azt a lehetőséget, hogy eljuthatnak egyik helyről a másikra. Egy-egy kerekesszék beszerzése nagyon megterhelő lehet a kis nyugdíjból, kis pénzből élők számára, pedig sok esetben az jelenti számukra azt, hogy  kimozdulhatnak az otthonukból.
Magyar Istvánné, Lázár János. Két személy azon 500 magyar, illetve azon 17 mezőkövesdi és térségi mozgássérült közül, akik számára a kerekesszék megvásárlása már nem jelent gondot, hiszen ők ingyen hozzájuthattak egy-egy darab székhez egy amerikai adományozó közösség jóvoltából.
Igen. Óceánon túlról, Amerikából érkezett hazánkba az az 500 kerekesszék és egyéb segédeszköz, amelyet a Magyarországon működő mozgássérült egyesületek tagjai, valamint kórházak között osztottak szét. Az amerikai Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza által, a vallási közösség tagjainak összefogásából jöhetett létre immár harmadik alkalommal ez a nagy jelentőségű felajánlás, amely óriási változást, előrelépést jelent több száz, a mozgásában korlátozott embertársunk életében, mindennapjaiban.
A Mozgássérültek Mezőkövesdi Egyesülete idén is pályázott, hogy részesülhessen az adományból, így ez alkalommal a civil szervezethez tartozó településeken összesen 17 kerekesszéket tudtak szétosztani. Az adományt ünnepélyes keretek között, szívet melengető, megható ünnepség keretében adták át a részesülteknek április 11-én.
Ezzel 17 embertársunk számára könnyítették meg az életet, megteremtve ezzel azt a lehetőséget is számukra, hogy könnyebben eljussanak a kapuig, a boltba, vagy épp vasárnap délután együtt el tudjanak menni a családjaikkal egy sétára, a közeli parkba.
Apró dolgok ezek, amelyet sokszor nem értékelünk, hiszen természetesnek gondoljuk, hogy ez megadatott nekünk. Pedig nem.
S mit kértek az amerikai vallási közösség tagjai az adományért cserébe? Azt, hogy szeressük és tiszteljük embertársainkat, és segítsünk egymásnak, támogassuk a rászorultakat, szerezzünk örömöt a körülöttünk élőknek, hiszen egy mosoly, egy kedves gesztus, egy aprónak tűnő segítség nekünk nem kerül semmibe, de embertársunknak sokat jelenthet.
Azt hiszem, ezt tudjuk teljesíteni!

Kapcsolódó hírek