Ugrás a tartalomhoz

Több fizetés, kevesebb adó – Tállai András sajtótájékoztatója

Mezőkövesd hírei

A családok támogatása, a dolgozók munkabérének emelése, a magyar emberek terheinek csökkentése mindig is a Magyar Kormány legfontosabb feladatai közé tartozott – hangsúlyozta február 1-jén a térség országgyűlési képviselője.

 A minimálbérek emelése és a fiatal munkavállalók támogatása volt a témája a Mezőkövesden megtartott sajtótájékoztatónak, melyen Tállai András a dél-borsodi és bükkaljai régió vonatkozásában osztotta meg gondolatait.

– Mi, itt Borsod-Abaúj-Zemplén megye szívében pontosan tudjuk, hogy milyen fontos a család, a közösség, szeretteink támogatása, és tudjuk, hogy valódi és elérhető munkahelyekre és megfelelő fizetésekre van szükség a térségben. Márki-Zay Péterrel, a baloldal választott vezetőjével ellentétben mi igenis fontosnak tartjuk, hogy legyen minimálbér, és ennek szintje a lehető legmagasabb legyen – hangsúlyozta a honatya, majd a konkrét számokkal folytatta. – Idén januártól 200 ezer forintra nőtt a minimálbér és 260 ezer forintra a szakmunkás minimálbér. Senkit ne tévesszenek meg a hangzatos szavak, a látszatígéretek! A számok nem hazudnak: a minimálbér idén magasabb lesz a Gyurcsány-féle baloldal által fizetett 2010-es átlagbérnél. Ezek tények, melyeket nem lehet letagadni. Ráadásul az idén januártól nem kell jövedelemadót fizetni a 25 év alattiaknak, ezzel havi több tízezer forinttal emelkedik a keresetük. Mi azt szeretnénk, ha Magyarország lehetőséget jelentene, perspektívát kínálna a fiataljainknak, a magyar családoknak! Ne hagyjuk, hogy hatalmat kapjanak, akik egyszer már tönkretették az országot, legyünk ott minél többen április 3-án – zárta gondolatait a térség országgyűlési képviselője.
Tállai András emlékeztetett: Áder János köztársasági elnök április 3-ára írta ki az országgyűlési választásokat, és ugyanerre a napra tűzte ki a gyermekvédelmi népszavazást is. 

Kapcsolódó hírek