Ugrás a tartalomhoz

Közlekedési beszámoló

Mezőkövesd hírei

Rendőrségi tájékoztatókat hallgattak meg a mezőkövesdi Köztisztviselők és Közalkalmazottak Nyugdíjas Klubjának tagjai a szervezet legutóbbi összejövetelén.

Összesen 120 közlekedési bűncselekmény történt a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság illetékességi területén a tavalyi évben, melyek közül a súlyos sérüléssel járó közlekedési balesetek száma 30 volt, tudtuk meg Kovács István rendőr őrnagytól, a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság közlekedési fővizsgálójától. A szakember kiemelte, hogy január elején 15 ügy volt folyamatban és 9 esetben nyugdíjasok voltak a sértettek, a leggyakrabban kerékpáros balesetek fordultak elő. Kovács István felhívta a jelenlévők figyelmét a körültekintő, biztonságos közlekedésre, mellyel nagy részben megelőzhetőek a közlekedési balesetek. A szakember a jelenlévők kérdéseire is válaszolt. Ezt követően Zakár István rendőr törzszászlós, a kövesdi rendőrkapitányság bűnmegelőzési segédelőadója egyebek mellett az internetes vásárlás veszélyeire és a telefonos csalókra hívta fel a figyelmet a tájékoztatójában. Kasza Lajosné, a klub elnöke az ülés elején elmondta, hogy minden hónapban meghívnak egy előadót, aki aktuális időseket érintő témában tájékoztatja a klub tagjait, hozzátette, a nyugdíjas szervezetnek jelenleg 43 tagja van. A február 7-ei összejövetelen a klub tagjai felköszöntötték Murányi Istvánné Marika nénit 80. születésnapja alkalmából.

Kapcsolódó hírek