Ugrás a tartalomhoz

Búcsú az Alma Matertől

Mezőkövesd hírei

Nyolc osztály 159 tanulója ballagott el a Széchenyi István Katolikus Technikum, Szakképző Iskola és Gimnáziumból.

Az április 29-én megrendezett esemény szentmisével kezdődött a Szent László templomban, majd ünnepséggel folytatódott az intézmény udvarán. 

Elsőként a végzős diákok felkötötték szalagjukat az iskola zászlójára, majd elbúcsúztatták a ballagókat, illetve elköszöntek a végzős fiatalok. 

A ballagási műsor után Kiss Gábor igazgató mondott beszédet.
 – Sok helyről jöttetek, sokféle úton mentek majd tovább a következő években. De, ami mindannyiunkban közös, hogy keressük a saját utunkat, vagy járjuk azt. Közben szeretnénk megismerni az élet igazságát, és ezáltal szeretnénk igaz, teljes életet élni. MI is az út? Összekötés? Kapcsolat? Utakat azért építünk, hogy könnyebben eljussunk valahova, járjunk rajta. Ha elindulunk egy úton, sokszor megtervezzük. Úgy érdemes elindulni egy úton, ha tudjuk, ismerjük a célt. Ebben az útkeresésben igyekeztünk bennetetek segíteni az elmúlt években: ne csak tanulásban, hanem emberségben, igaz értékekben és a helyes úton növekedjetek, erősödjetek – emelte ki beszédében Kiss Gábor.

A búcsú gondolatok után a kiemelkedő teljesítményt nyújtó tanulók vehették át jutalmukat.

A díjazottak névsora:

– Kovács Kft. elismerő oklevelét és pénzjutalmát vehette át: Csizmadia Gábor (11. D), Vajda Anett Enikő (11. D), Csuhai Csaba Dominik (11. D) és Szekeres Sándor (13. B)

 Kiss-Fróna Major Kft. elismerő oklevelét Ignéczi Kristóf (11. F) vehette át.

– Bakai Kft. dicsérő oklevelét és jutalmát Vigh Kevin Mátyás (11. D) kapta meg.

 A Hotel Balneo Kft. oklevelét és felajánlását Petró Vanessza (12. A) és Molnár Máté (13. B) tanulók vették át.

 Oklevél és könyvjutalmat kaptak az alábbi tanulók: Czapák Noémi (12. A), Antal Tamás (12. B), Csató Martin (12. B), Fekete Zoltán (12. B), Janka Boáz András (12. B), Kiss Péter (12. B), Szitárcsik Róbert János (12. B), Ágoston Zsuzsanna (12. G), Zsebe Anna 12. G), Berki Nataniel Joel (KSZ 12.), Szalontai Boglárka (11. E), Szilágyi Laura (11. E), Lengyel Bence Tamás (11. F).

 Igazgató dicséretben részesült: Hajdu Bianka (12. A), Kocsis Laura (12. A), Orosz Mónika (12. A), Pál Emőke (12.A), Simon Szilvia (12. A), Kosztrub Dominik Márk (12. G), Vajda Anett Enikő (11. D), Ignéczi Kristóf (11. F), Zelei István (11. F)

 Oktatói testületi dicséretben részesült: Zakar Zoltán (11. D)

 A Széchenyi István Szakképzési Alapítvány által dicséretben és pénzjutalomban részesült: Czufor Lili Aida (12. G) és Vigh Kevin Mátyás (11. D).

 Széchenyi-díjban részesült: Petró Vanessza (12. A) és Adelsberger Dániel (12. B)

 

Kapcsolódó hírek