Ugrás a tartalomhoz

TEHETSÉGKUTATÓ: Irány a tábor

Mezőkövesd hírei

Sok gyakorlással és lelki felkészüléssel hangolódik a tehetségkutató verseny következő fordulójára a 16 éves Serbák Szebásztián.

A Tiszakeszin élő, 16 éves, a mezőkövesdi Szent László rendészeti osztályába járó Serbán Szebásztián a szívéhez közel álló dallal, Balázs Fecó Érints meg című szerzeményével mutatkozott be egy országos megmérettetésen. Produkcióját négy igennel értékelte a zsűri.


– Számomra a zene, az éneklés a megnyugvás, a boldogság. Édesapám nyomdokait követve, már gyermekkorom óta énekelek. Édesapám és a családom bíztatására jelentkeztem az országos megmérettetésre. Azóta sem tudom szavakba önteni, mekkora öröm, hogy továbbjutottam – mondta el a fiatal énekes, aki mára tehetségkutató verseny következő fordulójára, a táborra készül.

– Sokat gyakorlok, és igyekszem lelkiekben is felkészülni a verseny további részére. Addig szeretnék menetelni a versenyben, amíg élvezem és akarom az egészet, nem számít meddig jutok, csak élvezzem az oda vezető utat – emelte ki Szebásztián, aki hozzáfűzte, hogy mentorának ByeAlexet vagy Gáspár Lacit szeretné.

A táborban zajló eseményekről készült első részt október 1-jén tűzi műsorra az országos televízió.
 

(Fotó: RTL Sajtóklub)

hmzs

Kapcsolódó hírek