Ugrás a tartalomhoz

Mezőkövesd kincsei

Mezőkövesd hírei

Dr. Fischl Klára régész, egyetemi docens és dr. Tarbay Gábor régész városunk régészeti leleteiről számolt be a Szent László gimnáziumban megtartott előadásban.

Hetvenhét ismert régészeti lelőhelyet rögzített városunk területéről az országos régészeti adatbázis, tudtuk meg dr. Fischl Klárától, aki elmondta, hogy a neolitikumtól egészen Mezőkövesd középkori megalapításáig ismertetik a város régészeti kincseit. Kiemelte egyebek mellett, hogy Mezőkövesd-Mocsolyás a neolitikum időszakában a letelepedett életmód, a növénytermesztés és állattenyésztés szempontjából kutatástörténetileg nagyon fontos, ebből a korból előkerült egy kentaur szobor, amely vegyes, ember-állat ábrázolások tekintetében az elsők között van a Kárpát-medencében. Emellett például egy 5. századi sírt tártak fel, melyben nagyon gazdag viseletben eltemetett nőt találtak, akinek ezüst tükör mellett ezüstlemezes fibulái, azaz ruhakapcsai is voltak.  Ezen kívül a középső rézkor idejéből aranytárgyak kerültek elő, mondta dr. Fischl Klára.  A bronzkorból egy jelentős leletegyüttest tártak fel, melyben egyebek mellett bronz szitula, azaz csésze, valamint egy harcosnak a felszerelése található, emelte ki dr. Tarbay Gábor. Ezen kívül találtak itt bronz tárgyakat, melyek a helyi közösségek munkaeszközeit és kisebb ékszereit tartalmazták, tette hozzá a november 10-ei előadáson.

A Múzeumi Szalon sorozat keretében rendezett teljes régészeti előadást a Mezőkövesdi TV Kulturális közvetítésében láthatják a későbbiekben.

B. K.

Kapcsolódó hírek