Ugrás a tartalomhoz

Megszakadt a veretlenségi sorozat (Videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Budapest Honvéd MFA - Mezőkövesd-Zsóry SE
2-0 (0-0)


Kétgólos vereséget szenvedett városunk felnőtt labdarúgócsapata a bajnokságban. A Ness Hungary NB II. Keleti csoportjának 27. fordulójában a kiesés ellen küzdő fővárosi együttes vendégeként léptek pályára Bogdányék május 12-én.

Az összecsapás első tíz percében labdarúgóink játszottak fölényben, de nem sikerült  hosszú ideig irányítani a mérkőzést, ugyanis a piros-fehér-feketék gyorsan átvették a „stafétát”. A szél által támogatott Bozovicsék jól ismerték fel a külső körülményekből adódó lehetőséget és távolról is gyakran célba vették a kövesdi kaput. A bátran, lendületesen és nagy kedvvel futballozó hazaiak többször is helyzetbe kerültek, de a gólvonalon nem tudták átjuttatni a labdát. Véber György tanítványai a hazai lehetőségek mellett csak nagyon ritkán jutottak el a Honvéd kapujáig, ennek ellenére a félidő legnagyobb helyzete csapatunk előtt adódott, miután Lipusz beadását követően Hamar a kapust megelőzve mintegy két méterről fejelte fölé a labdát.
Véber György, csapatunk vezetőedzője kettős cserét hajtott végre a szünetben. A szakember Jeremiás és Enescu helyére Irhást és Szabót küldte pályára. A második félidőben rögtön a középkezdés után Bogdány került nagy helyzetbe, azonban a kövesdi támadó nagy erejű lövése elsuhant a kapu előtt. A mezőkövesdi lehetőségre góllal válaszoltak a vendéglátók. Egy formás akció végén Nagy kapott jó indítást és a hazai játékos okosan emelte át a labdát Szántai fölött, amit Lakatos már csak a gólvonal mögül tudott kivágni. Labdarúgóink a folytatásban nagy akarással, de görcsösen és sok hibával futballoztak, így nem tudták ráerőltetni az akaratukat a higgadtan és taktikusan játszó hazaiakra. Bagiék a találkozó előrehaladtával egyre többet kockáztattak, így a védelem sokszor fellazult és Vidovicsék kontrákból többször is veszélyes helyzeteket alakítottak ki a kövesdi 16-os előterében. A Budapest Honvéd fiataljai egy szép akció végén bebiztosították a győzelmüket a mérkőzés záró percében. A vendéglátók megszerezték a labdát a túlságosan kitámadó csapatunktól, majd egy gyors akció végén Varga ugratta ki Bozovicsot a leshatáron, így a hazai középpályás zavartalanul vezethette rá a labdát Szántaira. A fővárosi csapat légiósa elegáns mozdulattal tekert a kapuba a 89. percben ezzel eldöntötte a mérkőzést. A vereséggel megszakadt együttesünk négy mérkőzésből álló veretlenségi sorozata. Véber György gárdája továbbra is a 7. helyen áll a bajnokságban 37 ponttal.
 
Elekék legközelebb a 4. helyen tanyázó Ceglédet látják vendégül hazai környezetben. A találkozó május 20-án, vasárnap 18 órakor kezdődik a Városi Sportpályán.


A mérkőzés jegyzőkönyve:

Budapest Honvéd MFA - Mezőkövesd-Zsóry SE 2-0 (0-0)

Budapest Honvéd B.: Czuczi - Nagy, Baráth, Szala, Bjelkanovics, Miskovicz, Futó, Bozovics, Kovács (Vernes 79'), Vidovics, Lengyel (Varga 75') vezetőedző: Pári Sándor
MSE: Szántai - Nagy, Vámosi, Elek, Lakatos - Bagi (Olasz D. 70'), Jeremiás (Szabó 46'), Enescu (Irhás 46') - Bogdány, Hamar, Lipusz, vezetőedző: Véber György
Gólok: Nagy (48.p), Bozovics (89.p)

Kapcsolódó hírek