Ugrás a tartalomhoz

Fontos döntések születtek

Mezőkövesd hírei

November 30-án tartotta meg soron következő ülését városunk képviselő-testülete.

Az ülés elején dr. Fekete Zoltán polgármester tájékoztatójában kiemelte, hogy 13 pályázat elbírálására vár az Önkormányzat. Emellett beszámolt a Kiss és Társa Kft. és a Dunaújvárosi Egyetem között létrejött együttműködési megállapodásról, valamint a Mezőkövesdi Óvoda-Bölcsőde és Élelmezési Központ és a kézdivásárhelyi Manócska Napköziotthon között létrejött testvéróvodai megállapodásról.
Dr. Fekete Zoltán tájékoztatójának kiegészítéseként számolt be arról, hogy Mezőkövesd Város Önkormányzata felkerült a példaértékű elektronikus közzététellel rendelkező önkormányzatok listájára a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság „Az információszabadság hazai gyakorlatának feltérképezése és hatékonyságának növelése” című projektjén keresztül elvégzett honlapelemzés keretében.
A városvezetés az ülés elején gratulált Mezőkövesd Díszpolgárának, Bakai Lászlónak, a Bakai Szerszámgép Szerviz Kft. ügyvezető igazgatójának, aki november 29-én a Gazdaság Szolgálatáért-díjat vehette át a BOKIK 64. küldöttgyűlésén.
Ezt követően önkormányzati rendeletek felülvizsgálatáról, módosításáról döntöttek a képviselők, majd Mezőkövesd város közvilágításának korlátozásáról szóló napirendet is megtárgyalták. A meghozott döntés értelmében a Zsóry Liget teljes területén, a Zsóryba vezető kerékpárúton, a Kavicsos-tó és Szabadidőparkban, a Rendelőintézet és a Rendezvényközpont közötti parkolóban 23 óra és hajnali 5 óra között a közvilágítás szünetelni fog a rendelet kihirdetésének napjától. Emellett január 6-tól az önkormányzat tulajdonában álló középületek, emlékművek, háborús emlékművek, templomok díszkivilágítása a veszélyhelyzet fennállása alatt megszűnik.
A testület a piac, a helyi autóbusz-közlekedés és a fizető parkolási rendszer díjainak módosításáról is határozott. A megnövekedett energiaárak, kiadások miatt mindhárom szolgáltatás díjait megemelik 2023. január 1-jétől.
A grémium igazgatási szünetet rendelt el a Mezőkövesdi Közös Önkormányzati Hivatalnál, melynek értelmében december 22. és január 6. között a Hivatal zárva tart, az ügyfélfogadás szünetel. A halaszthatatlan városüzemeltetési feladatokat ebben az időszakban is elvégzik, illetve az anyakönyvvezetői teendőket ügyeleti rendben biztosítják.
A városatyák Mezőkövesd III. körzetének új gyermekorvosával, dr. Kiss Dórával és a VII. körzet felnőtt háziorvosával, dr. Kriston Dáviddal történő szerződés megkötéséről is döntöttek, akik január 1-jétől látják majd el a praxisokat. Emellett az iskolaegészségügyi feladatok ellátását a jövőben is dr. Molnár Károly végzi majd.
A testület jóváhagyta a II. számú házi gyermekorvosi körzetet ellátó, dr. Bakos Erikával kötött feladatellátási szerződés módosítását, melyre a rendelési idő megváltozása miatt volt szükség. A doktornő a II. körzetben hétfőn 10:00-12:30, kedden 11:30 – 15:00, szerdán 14 és 17 óra, csütörtökön és pénteken 8-11 óra között várja majd a betegeket. Tanácsadás hétfőnként 7:45 és 10 óra között lesz.
A napirendek között szerepelt a Szőlő utcában építendő új játszótér terveinek megtekintése is, amelyet szintén egyöntetűleg támogatott a testület.
Az ülés zárásaként folyószámlahitel felvételéről, ingatlanok rendezéséről, hasznosításáról hoztak döntéseket a képviselők.

hmzs

Kapcsolódó hírek