Ugrás a tartalomhoz

Csecsemőgondozási verseny (Videóval Frissítve)

Mezőkövesd hírei

Hat, három fős csoport vett részt az idei Csecsemőgondozási Versenyen. A 18 általános iskolás diák elméletben és gyakorlatban is számot adott a kisbabák ellátásáról szerzett ismereteikről. 

 

A Magyar Vöröskereszt Mezőkövesdi Szervezete már évek óta megszervezi az általános és középiskolások számára a csecsemőgondozási versenyt. 

A csapatoknak 4 állomáson – táplálás, fürdetés, lázcsillapítás, elméleti totó – kellett összemérniük az elméleti, illetve gyakorlati tudásukat. Az állomásokon a védőnők kérdezték a diákokat és értékelték a versenyfeladatot. 
Ezek az információk, fogások, a gondozási feladatok sokat jelentenek majd a mostani versenyzőknek a szülővé válásukkor, hiszen már egy megfelelő alappal fognak rendelkezni ahhoz, hogy elláthassák kisbabájukat, gondozzák újszülöttjüket. 
A megmérettetés eredményhirdetéssel zárult. A versenyen első helyet a mezőnyárádi Szederkényi Anna Általános Iskola csapata érte el, a második helyen a mezőkövesdi Szent Imre Tagiskola csoportja végzett, míg a harmadik helyezett a Szent István Katolikus Általános Iskola I. csapata lett. A rendezvényről azonban senki sem tért haza üres kézzel, hiszen minden résztvevő diák emléklapot és ajándékot vehetett át a megmérettetés végén.  
 

Kapcsolódó hírek