Ugrás a tartalomhoz

Mezőkövesdi Gomoku sikerek (videóval)

Mezőkövesd hírei

Kiemelkedően szerepelt a mezőkövesdi Tóth Gergő a közelmúltban megrendezett gomokuversenyeken.

 

Április 14-15-én került kilencedszer megrendezésre a csehországi Hradec Královében a „Fishparty” elnevezésű gomokuverseny. A verseny a nevét a főszervezőről, a Cseh Gomoku és Renju Szövetség elnökéről, Aleš Rybkáról kapta (a „rybka” szó a szláv nyelvekben halat jelent). A 20 fős mezőnyben a hazaiakon és a 3 lengyelen kívül hazánkat ezúttal csak egy játékos képviselte, ám a dobogóra így is a 3 különböző nemzet fiai állhattak fel: a 2009-es világbajnok lengyel Artur Tamio³a és a négyszeres gomoku-, ill. ötszörös renjutorna-győztes cseh Ondøej Nykl mögött a harmadik helyért járó bronzérmet és kupát Tóth Gergő szerezte meg. A közepesen hosszú, 45 perc + 5 mp/lépés időlimit viszonylag magas színvonalú meccseket eredményezett, nem voltak ritkák a másfél órás partik sem, a résztvevő játékosok erejéről pedig sokat elmond, hogy a 3 évvel ezelőtti világbajnoki bronzérmes Laube csak 6. lett, a tavalyi vébén 4. helyezett, többszörös cseh bajnok Vladimír Nipoti pedig csak a 11. helyet tudta megszerezni. A verseny remek hangulatban zajlott, és a kiélezett meccsek között és után alkalom nyílt közösen, már felszabadultaneltölteni az időt a történelmi kisvárosban.


 
A közelmúltban több versenyen is kiemelkedően teljesített a mezőkövesdi gomokujátékos, Tóth Gergő. A hagyományosan ősszel, így tavaly is októberben megrendezésre kerülő, 9 napos Mind Sports Olympiad – Szellemi Játékok Olimpiája elnevezésű versenyen több mint 100, főleg logikai tábla- és társasjátékban teheti próbára a szerencséjét és a tudását bárki, aki ellátogat a cseh fővárosba. A játékfesztivál helyszíne minden évben a híres Károly-hídtól csak néhány száz méterre található ódon, történelmi kastély Prága központjában. Ez alkalommal a gomoku mellett renjuban is kipróbálta magát a 3 fős magyar különítmény, amellyel együtt öt nemzet játékosai mérték össze tudásukat. Az eredmények nagyon jól alakultak a magyarok számára, akik a két versenyen megszerezhető hat érem közül négyet is hazahoztak. Demján Attila, aki már aktuális gomoku világbajnokként ülhetett asztalhoz, a renjuban elért második helyezése után megnyerte a gomokuversenyt, míg Gergő a renjubronzhoz hozzátehette a gomokuban elért ezüstérmet. Ez az eredmény azért is figyelemreméltó, mivel 3 jelenlegi, illetve volt világbajnok is részt vett a viadalon, közülük a legrutinosabb az 1995-ben renjuban világbajnoki címet nyerő, japán Norihiko Kawamura megjelenése a szokásosnál is nagyobb tiszteletet váltott ki mindenkiből. A verseny paraméterei: 
Renju: 7 forduló, 30 perc + 15 mp/lépés, Yamaguchi-szabály, svájci rendszer
Gomoku: 8 forduló, 20 perc gondolkodási idő, swap megnyitási szabály, svájci rendszer
 


*A renjut sokáig a professzionális gomoku elnevezésére használták vagy még használják sokan most is, akik nincsenek tisztában az eredetével. A renju játékot 1899-ben Japánban alkották meg úgy, hogy a standard, szokványos gomoku játékot tették kiegyenlítetté, és ezáltal játszhatóvá megnyitási megkötésekkel és különböző szabálymódosításokkal. Az így kapott játékra - habár a megnyitási szabályok folyamatosan változnak napjainkban is -, az idáig profi gomokuként tekinthettünk, míg meg nem születettek a pro, illetve swap (csere) megnyitási szabályok gomokuban. A jelenleg érvényben lévő swap megnyitási szabály egyenlő esélyeket biztosít a kezdő játékosnak és ellenfelének is játékbeli korlátozások nélkül, így már teljesen különválasztható és nagyon is eltérő gondolkodást igényel a kétféle logikai játék, habár a renju és a gomoku végső célja is az, hogy a játékos 5 kőből álló sort tudjon kialakítani a 15x15-ös táblán. 

2011 decemberében került megrendezésre a Magyar Gomoku Meijin Bajnokság elődöntője és döntője. A selejtező torna küzdelmei Mezőkövesden zajlottak, ahová az ország 5 legjobb játékosa jött el azért, hogy megnyerve a versenyt kihívója legyen a 2010-es meijinnek (jelentése „kiváló személy, bajnok”, jelen esetben az aktuális győztes) egy páros mérkőzésen. Az elődöntőt végül nagy csatában, az utolsó partiban aratott győzelmének is köszönhetően Tóth Gergő nyerte, és a győzelmével nemcsak a jogot szerezte meg a páros mérkőzésre, hanem elérte a 3 danos fokozatot is. A verseny paraméterei a következők voltak: swap megnyitási szabály, 50 perc + 30 mp/lépés időlimit, double round robin. A verseny végeredménye a http://gomoku.hu/ nyitóoldalán olvasható. Gergő a budapesti döntőben már nem tudott felülkerekedni a világ jelenlegi legjobb játékosán, Demján Attilán, aki így sorozatban harmadszor hódította el a meijin címet. „Az első játszmában a 120 perc + 30 mp/lépés idejű limit egy négy és fél órás, gigászi meccset eredményezett, aminek elvesztése után mentálisan már alig maradt erőm a folytatásra, és könnyebben elbuktam a többi meccset, így Ati megérdemelten szerezte meg ismét a címet, de jövőre megint megpróbálom majd őt letaszítani a trónjáról!”

Az idén egy kiemelkedő fontosságú torna lesz még biztosan, méghozzá éppen Magyarországon: júliusban Budapesten rendezik majd az 1. Gomoku Csapat Európa Bajnokságot,  amely egy egyhetes rendezvény lesz. A tervek szerint a résztevő országok csapatai 4+1 főből fognak állni, és jelen pillanatban úgy tűnik, hogy Magyarország első táblás játékosa Gergő lesz. Részletek a versenyről:
 

 

Kapcsolódó hírek