Ugrás a tartalomhoz

Évet értékeltek

Mezőkövesd hírei

Dr. Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter volt a díszvendég, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye helyzetéről tartott évértékelőn.

A területfejlesztési miniszter beszédében kiemelte, nagyon fontos eredménynek tartja a megállapodást, hogy sikerült megállapodni Brüsszellel és hangsúlyozta, bíznak benne, hogy teljes egészében elérhetővé válnak az uniós források. Kiemelte, hogy az európai unióhoz történő csatlakozás után az uniós források bevonásával főleg az elmúlt 10 évben jelentősen csökkentette hátrányát az ország az Európai Unió átlagához viszonyítva és a vásárlóerőt tekintve például Görögországot és Portugáliát is megelőztük. Dr. Navracsics Tibor hangsúlyozta, hogy a felzárkózás sikeres, de ez nem egyformán érint minden régiót, éppen ezért a következő két év fontos feladata lesz a regionális különbségek csökkentése, mert ez gátolja a versenyképességet. A feladat megoldása országos összefogást igényel, melyhez a politikai, szakmai és a civil közösségek együtt gondolkodására van szükség, ebben kiemelt szerepe lesz az egyetemeknek és gazdasági kamaráknak is, tette hozzá.

Bánné dr. Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Közgyűlés elnöke több évet áttekintve számolt be az elvégzett munkáról. Ismertette a megye paramétereit, majd megemlítette, hogy Borsod ipari múltja mellett a gazdasági, társadalmi és infrastrukturális lehetőségei, valamint a természeti és kulturális adottságai is nagyon jók, éppen ezért szükség volt az igénybe vett fejlesztési forrásokra. Előadásában a pályázatok eredményei mellett a megvalósult fejlesztéseket is bemutatta, valamint szó esett folyamatban lévő és indulás előtt álló pályázatokról is a Vármegyeháza dísztermében tartott eseményen. (Fotók: Fekete Zsanett)

B. K.

Kapcsolódó hírek