Interjú dr. Kozma Richárd háziorvossal
Címzetes egyetemi oktató főorvosi kitüntető oklevelet és címet vehetett át dr. Kozma Richárd a több mint két évtizedes egyetemi oktatói munkájáért a Debreceni Egyetem dékánjától, a Klinikai Központ elnökétől és a Családorvosi Tanszék vezetőjétől tavaly decemberben. A rangos kitüntetés kapcsán beszélgettünk a mezőkövesdi háziorvossal.
– Címzetes egyetemi oktató főorvosi kitüntető oklevelet és címet vehetett át a Debreceni Egyetemtől. Kik kaphatják meg ezt az elismerést?
– A Debreceni Egyetem Általános Orvosi Karán belül a Családorvosi és Foglalkozás-egészségügyi Tanszék megalakulásának 30. évfordulója alkalmából egy ünnepséget rendeztek Debrecenben. Az esemény keretében azoknak az oktató családorvosoknak a munkáját ismerték el címzetes egyetemi oktató főorvosi kinevezéssel, kitüntetéssel, akik több évtizede foglalkoznak eredményesen orvostanhallgatók és szakorvos jelöltek tanításával.
– Milyen érzés, hogy Önt, az Ön munkáját is elismerték ezzel az oklevéllel és címmel?
– Számomra nagy megtiszteltetés, hogy az alma materem, a Debreceni Egyetem szakmai vezetése elismerte azt, hogy több mint 25 éve folyamatosan részt veszek az oktató munkában. Ennek a tevékenységnek az eredményeként vehettem át néhány kollégámmal együtt az egyetem dékánjától, a Klinikai Központ elnökétől és a Családorvosi Tanszék jelenlegi vezetőjétől az oklevelet.
– Mióta oktatja az orvostanhallgatókat és miért tartja fontosnak a következő generációk tanítását?
– 1994-ben végeztem az Egyetemen. Közvetlenül végzés után jelentkeztem a háziorvosi rezidens programba. Az én évfolyamom volt a második a tanszék működése során. Öt év múlva, 1999 végén tettem le háziorvostan szakorvosi vizsgámat, kiváló minősítéssel. Már szakorvosi képzésem alatt is aktívan bekapcsolódtam az orvostanhallgatók és szakorvos-jelöltek tanításába magyar és angol nyelven is. 1996-ban, saját anyagi forrásból társalapítója lettem a családorvosképzést elősegítő alapítványnak, melyet a debreceni oktatás színvonalának emelése, elősegítése érdekében hívtunk életre. Szakorvosi vizsgám napján, a tanszéket megalapító Ilyés István professzor úr felkért, hogy legyek fő- vagy részállású egyetemi oktató. Mivel számomra a betegek ellátása, gyógyítása volt mindig is az elsődleges, így külsős részállású oktatói munkát vállaltam el. Ezen belül több évig jártam vissza heti-kétheti rendszerességgel a tanszékre személyesen is oktatni az orvostanhallgatókat. Egyetemi gyakorlatokat, szemináriumokat, tréningeket vezettem, néhány előadás megtartása mellett. Akkoriban részt vettem az egyetemisták vizsgáztatásában is. Ez nagyon fontos volt akkoriban a tanszék számára, hiszen az alakuláskor csak 2-3 főállású oktatójuk volt és mi öten-hatan segítettünk a minőségi oktató munka kialakításában. Ezek mellett a tanszék vezetése megbízott azzal is, hogy saját területi munkám mellett, mint mentor-tutor a családorvosi rezidensképzésben is vegyek részt. Ez azzal járt, hogy a szakorvosi vizsgájukra készülő kollégákat készítsük fel az önálló alapellátó orvosi hivatásuk gyakorlására.
Ahogy említettem – a családom: feleségem és lányom mellett –, számomra a betegeim ellátása, gyógyítása a legfontosabb. De komolyan veszem az 1994-ben tett Hippokratészi Eskümet is, melynek eredeti szövege megfogalmazza, hogy a gyógyítás, betegellátás szabályai mellett a jövő orvosi generációjának, nemzedékének is adjuk át mindazt a tudást, amit addig mi már megszereztünk.
– Amellett, hogy tanít, a praxisa akkreditált egyetemi oktató hely immár 23 éve. Mit jelent ez pontosan?
– Ahhoz, hogy minőségi munkát végezhessük, bizonyos kritériumoknak, standardoknak is szükséges megfelelnünk. Így van ez az oktatói tevékenységben is, egy egységes minőségirányítási rendszer alkalmazása nélkülözhetetlen. Ez egy folyamatos fejlesztő tevékenység eredménye, melynek végén a szakorvosképzési központ ellenőrzi és minősíti azt a képző helyet, rendelőt, mely részt vehet az oktatásban. A 2000-es évek elején kapta meg először praxisom ezt a minősítést a háziorvos képzés tekintetében, melyet rendszeres időnként update-elnünk kell, ezt folyamatosan és szigorúan ellenőrzik. Eleinte csak a debreceni háziorvostan oktatás tekintetében volt meg az akkreditációnk, melyet azóta már más orvostudományi egyetemek is elismernek, bekerültünk az országos képzési helyek listájára. Sőt mostanra társszakmák (pl. belgyógyászat, diplomás ápoló stb.) hallgatói is tölthetik nálunk szakgyakorlatukat. De nem csak az oktatás tekintetében alkalmazunk minőségirányítási elveket, hanem a betegellátás területén is. Kialakítottuk a rendelésünk ISO rendszerét és a kutatásban nélkülözhetetlen GCP minősítéssel is rendelkezünk.
– 28 év alatt sok hallgatóval ismertette meg a családorvosi pályát. Hogyan foglalná össze ezt a több mint 2,5 évtizedet?
– Nagyon nehéz összegezni az eddigi oktató munkámat. Azt tudni kell, hogy ez gyakran nem egyszemélyes tevékenység, hanem team-munka. A szakorvosjelöltek tudásának elsajátításában nagy szerep hárul közvetlen kollégáimra, praxisunk nővéreire is. Az egyetemi előadások, szemináriumok, tréningek tartása is tanult folyamat, ahol az oktató is folyamatosan képezi magát. Az ehhez szükséges számítógépes tudást például informatika szakos tanár feleségem sajátíttatta el velem.
Nem tudnám most összeszámolni, hogy hány IV. és VI. évfolyamos orvostanhallgató töltötte az ország négy orvosi egyeteméről nyári gyakorlati idejét itt, Mezőkövesden a praxisunkban, nyerhetett betekintést az alapellátás rejtelmeibe, szépségeibe, többen választva ezután a családorvoslást mint hivatást. Azt viszont összeszámoltam, hogy eddig két egyetemi diplomamunka konzulense és többnek bírálója is voltam. 11 fő szakorvosjelölt első vagy második szakvizsgájánál voltam mentoruk vagy tutoruk. Az igazán nagy büszkeség és megtiszteltetés számomra, hogy az ország különböző településein dolgozó több háziorvos mellett – két mezőkövesdi háziorvos kolléga kivételével – a városunk felnőtteket ellátó családorvosai közvetlen képzésében vagy szakvizsgáztatásában is aktívan részt vehettem, akik azóta településünk elismert családorvosai, jelenleg már szakorvos kollégáim.
– Családorvosként mit tart a legfontosabbnak munkája során? Milyen a jó családorvos?
– Gyakorló családorvosként mindenekelőtt a hozzánk forduló páciensek egészségének megóvását, testi és lelki jólétének visszaadását, gyógyítását, a krónikus betegségekben szenvedők gondozását tartom szem előtt úgy, hogy megfelelő, szoros, gyakran évtizedekig tartó orvos-beteg kapcsolat alakuljon ki köztünk. Olyan kapcsolat, amikor betegeink bíznak bennünk, legféltettebb titkaikat is megosztják velünk úgy, hogy érzik gyógyító és jobbító szándékunkat, az orvosi titok „szentségét”.
Az, hogy milyen a jó családorvos, nem az én tisztem meghatározni. Amennyiben érezzük pácienseink szeretetét, tiszteletét, megbecsülését, elismerését, az pont elég ahhoz, hogy a mindennapi, gyakran nem könnyű hivatásunkat örömmel gyakorolni tudjuk. Nem felelhet meg az ember mindenkinek. De a mi feladatunk az, hogy empátiával, nagy türelemmel törekedjünk rá.
– Mit tudhatunk meg gyermekkoráról, iskolai éveiről?
– Heves városban születtem, ott végeztem általános és középiskolai tanulmányaimat. Onnan 1987-ben kerültem Debrecenbe. Előfelvételis voltam, ami azt jelenti, hogy egy évig fizikai munkakörben megjártam az egészségügy rögös lépcsőfokait. Voltam takarító, beteghordó, műtőssegéd és segédápoló is. Már akkor bennem volt a tanítási vágy, 2 hét után már a beteghordók okítását bízták rám. 6 év folyamatos tanulás után, 1994-ben diplomáztam az egyetemen, lettem általános orvos. Tanulmányaim mellett aktívan tevékenykedtem az orvostanhallgatók szakmai előmenetelének segítésében, a magyarországi négy orvostudományi egyetemen működő Magyar Orvostanhallgatók Egyesületének voltam az országos elnökhelyettese. Egyetem elvégzése után, képzésem során dolgoztam gyermekgyógyászati, belgyógyászati, sebészeti, neurológiai és szülészeti osztályokon is a DOTE-n. Közben elnyertem egy Tempus ösztöndíjat, melynek keretében 1996-ban Portugáliában, Portóban dolgoztam az ottani egyetemen néhány hónapig. 1996 végén abszolváltam licence vizsgámat, mely feljogosított arra, hogy önállóan dolgozhassak praxisban. Az akkor felajánlott főállású egyetemi oktatói státuszt nem elfogadva, 1996 karácsonyán megkeresett elődöm, dr. Koncz Lajos családorvos úr, aki betegsége miatt a Gyula utcai rendelőben helyettesítésére kért fel. Sajnálatos korai halála után, érezve a praxisunk betegeinek ragaszkodását és szeretetét, maradtam a városban és lettem a 2. sz. Családorvosi Szolgálat orvosa. Mezőkövesd mindig is közel állt a szívemhez, hiszen anyai ágról innen származom, sok nyarat töltöttem itt, a rokonaimnál. 1997-ben így hazajöttem a városba és azóta már 26 éve próbálom itt a betegeim bizalmát megszolgálni.
– Mikor és minek hatására döntött az orvosi, majd a családorvosi pálya mellett?
– Talán már általános iskolában, 3. osztályban elhatároztam, hogy orvos szeretnék lenni. Ebben közrejátszott néhány szomorú családi esemény is, de anyai ágon két közvetlen rokonom is – akkor még – körzeti orvosként dolgozott. Középiskolában már tudatosan készültem a pályára, a többi tantárgy intenzív tanulása mellett biológiából és fizikából külön képzésekre is jártam, tanulmányi versenyeken indultam. 1987-ben, még a rendszerváltás előtt, fontos volt az ember családi hovatartozása, így mint értelmiségi családból származó fiatalnak, külön meg kellett harcolnom a felvételért. Elsőre felvettek Debrecenbe, de a fizikai munkakörben eltöltött egy éves munka alapfeltétele volt annak, hogy megkezdhessen az egyetemi tanulmányaimat. Ezt talán másoknak sem lenne kárára mostanság sem. Az egyetem közepétől már – látva a kórházi viszonyokat – határozottan arra készültem, hogy az az orvos szeretnék lenni, aki először találkozik a betegeivel, először vizsgálhatja meg őket, megpróbálja azonnal meggyógyítani őket, vagy legjobb tudásával megállapítja a bajukat, betegségüket és megfelelő ellátási szintre tudja juttatni pácienseit gyógyulásuk érdekében.
– A családorvosi, egyetemi oktatói munkája mellett mivel tölti az idejét?
– A családorvosi hivatás nem nyolcórás állás. A napom reggel 7-kor indul a praxisban, a rendelőben és gyakran este 7-ig tart. A koronavírus járvány idején ez nem egyszer kitolódott éjfélig is. Ennek ellenére megpróbálok a lehető legjobb apa és férj is lenni. Amikor nem rendelek, szervezek, tanítok, a lehető legtöbbet a családommal, – feleségemmel és lányommal – szeretek lenni. Klasszikus hobbim nincs, de szeretek kirándulni, utazni, barátokkal beszélgetni. Az olvasásra és kertgondozásra kevesebb időm volt mostanság. Viszont próbálom betartani azt a gyermekkori fogadalmamat, hogy a világban annyi különböző országba juthassak el – megismerve ezzel az ott található természeti és épített szépségeket, kultúrákat, embereket – ahány éves vagyok. Ez már majdnem sikerült is...
Hmzs
