Ugrás a tartalomhoz

Polgári Estély

Mezőkövesd hírei

Több mint 800-an vettek részt a 16. alkalommal megrendezett Polgári Estélyen.

Az esemény fővédnöke dr. Varga Judit igazságügyi miniszter volt, aki beszédében egyebek mellett a hit, az összetartozás és a szorgalom egységének fontosságáról osztotta meg gondolatait. Tállai András miniszterhelyettes, térségünk országgyűlési képviselője, a bál házigazdája a polgári estély jelentőségéről beszélt. A bál két védnöke idén Fekete Jánosné, Sály polgármestere és Kékedi László, Kisgyőr polgármestere volt.

Az est sztárvendégeként Korda György és Balázs Klári lépett közönség elé, előadásukban felcsendült a Reptér, a Találd ki gyorsan a gondolatom, valamint a Halleluja című sláger is. Az ünnepi műsorban még Mozer Attila, a Mezőkövesdi Alapfokú Művészeti Iskola művésztanára és Kerékgyártó Bálint énekelt. A jó hangulatról a Horizont zenekar gondoskodott február 4-én.
B. K.

Kapcsolódó hírek