Ugrás a tartalomhoz

Kiemelt feladat: az idősek támogatása

Mezőkövesd hírei

Februárban nemcsak a nyugdíjakat, hanem az emelt összegű 13. havi nyugdíjat is megkapják az érintettek. Ezzel kapcsolatban Tállai Andrással, a Pénzügyminisztérium miniszterhelyettesével, térségünk országgyűlési képviselőjével beszélgettünk.

– Az idős emberek megbecsülését alapvető feladatunknak tekintjük, a Magyar Kormány elkötelezett a nyugdíjasok védelme és támogatása mellett. Korábban a baloldali kormányok több száz milliárd forinttal megrövidítették az idős embereket, mi viszont ennek az ellenkezőjét tesszük: a nyugdíjak 2010 óta csaknem 92%-kal nőttek, vásárlóerejük pedig (a 13. havi nyugdíj visszaépítésével) mintegy 20%-kal javult. Egy átlagnyugdíj esetében az idei 15 százalékos emelés havonta 27 ezer, évente 353 ezer forintot jelent – mondta el a honatya, aki hozzátette, a kormány nemcsak ársapkákkal és rezsicsökkentéssel, hanem nyugdíjkorrekcióval is támogatja az idős embereket.
 
– Az egyik nagy célunk a nyugdíjasok méltó életének biztosítása, ezért is építettük vissza teljes egészében a Gyurcsány-korszakban eltörölt 13. havi nyugdíjat. Ha augusztusban a szankciós infláció magasabb lesz 15 százaléknál, akkor a kormány legkésőbb novemberben kifizeti a különbözetet, vagyis idén is várható nyugdíjkorrekció. További segítség, hogy nyugdíjprémiumot is tudunk adni, ha a GDP-növekedés várható mértéke a 3,5%-ot meghaladja. Emlékezzünk vissza, nyugdíjprémiumot a baloldali kormány egyetlen alkalommal sem, a polgári kormány pedig eddig már öt alkalommal biztosított! – hangsúlyozta Tállai András.

Kapcsolódó hírek