Ugrás a tartalomhoz

Petőfi-bicentenárium

Mezőkövesd hírei
Petőfi nyomában címmel tartott előadást dr. Ajkay Alinka, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Magyar Nyelv és Irodalomtudományi Intézet egyetemi docense tartott előadást a Matyó Múzeumban.
A Múzeumi Szalon programsorozat idei első alkalmát február 16-án rendezték meg városunk kulturális értékeit őrző intézményében. Ez alkalommal a Petőfi emlékévhez kapcsolódó témával várták az érdeklődőket.

Az esemény elején Szlovák Sándor által Petőfi szülővárosában készített Petőfi Szilveszter Kiskörösön (2006, 2017) című összeállítását is megtekintették a jelenlévők, majd pedig a nyugdíjas középiskolai tanár bemutatta a film készítését, a hozzá kapcsolódó élményeit.  

Dr. Ajkay Alinka, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Magyar Nyelv és Irodalomtudományi Intézet egyetemi docense átfogóan mutatta be hazánk egyik legnagyobb költőjének életét, hangsúlyt fektetve a kevésbé ismert érdekességekre, információkra.

Az egyetemi docens elmondta, hogy a 19. századi magyar irodalom kiemelkedő alakja csupán 26,5 évet élt. Négy olyan nap van az életrajzában, amiről nem tudunk semmit, valószínű úton volt. Hozzátette, hogy a két legfontosabb dolog, amit nem ismerünk Petőfivel kapcsolatban: mikor és hol született és mikor és hol halt meg.

Az előadó részletesen beszélt Petőfi Kiskőrösön, Kiskunfélegyházán eltöltött éveiről, szüleiről, gyermekkoráról. Tanulmányaival is kapcsolatban is több érdekességet emelt ki, például azt, hogy a pesti Piarista Gimnáziumba kerülve korábbi iskolájának a Sárszentlőrincet nevezte meg, elhallgatta az evangélikus líceumban eltöltött egy évet, ezért azt az osztályt újrajárja.

Dr. Ajkay Alinka előadásában végigvezette a hallgatóságot Petőfi Sándor életének minden fontosabb állomásán, helyszínén.

Majd mesélt a pesti irodalmi életbe történő bekerüléséről, Nagy Ignáctól és Vörösmarty Mihálytól kapott támogatásról, a Pilvax Kávéházban történő időtöltéséről is.

Az előadó hozzátette, hogy Petőfi tudatosan készült arra, hogy házas életet fog élni. Például eladta előre az összes versét, a műveiért különböző pénzeket szed be, így jelentős anyagi tőkére tesz szert. Emellett feleségéről, gyermekeiről is mesélt.

Az előadás utolsó részében egyebek mellett az 1949 nyarán történt utolsó végső csatáról is beszélt dr. Ajkay Alinka.

Kapcsolódó hírek