Ugrás a tartalomhoz

Győztes búcsú az élvonaltól (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Mezőkövesdi KC – Tatai HAC 36-22 (19-9)

Magabiztos győzelemmel fejezte be bajnoki szereplését városunk felnőtt csapata.

A Budapest Bank Férfi Kézilabda Liga alsóházi rájátszásának 6. fordulójában a sereghajtó dunántúli gárda látogatott városunkba. A két csapat a szép búcsú reményében lépett a pályára, hiszen már korábban eldőlt, hogy a végeredménytől függetlenül mindketten elbúcsúznak az első osztálytól. Buday Ferenc gárdája felszabadultan, illetve lendületesen játszott a tét nélküli mérkőzésen és az első perctől magához ragadta az irányítást. Az MKC folyamatosan növelte az előnyét, ennek eredményeként Gubóék a 4. percben 4-2-re, míg a 7. perc végén már 7-2-re vezettek. A kövesdi lendület a folytatásban sem hagyott alább, Benisék tetszés szerint lőtték a gólokat, míg Holló bravúros védésekkel gátolta meg a különbség zsugorodását. A jó játéknak köszönhetően a 23. percben már tízgólos, 16-6-os vezetésnek örülhettek a kilátogató drukkerek. A játékrész hajrájában sem változott a helyzet, az MKC nagy kedvvel, míg a dunántúli gárda erőtlenül és indiszponáltan kézilabdázott, így a különbség megmaradt a félidő végéig.

A második játékrész sem hozott különösebb változást a Tata asszisztált a kövesdi „gálához”, miközben a drukkerek néhány kiírással fejezték ki nemtetszésüket a csapat egész éves bajnoki szereplésével kapcsolatban. Az összecsapás 35. percében 23-10 állt az eredményjelzőn, majd ezután Kanyóék egy 5-2-es periódust produkáltak, de ez csak annyira volt elegendő, hogy ismét tíz gólos különbséggel vezettek Morváék. A találkozó záró 20 percében helyre állt a „rend” és ismét nőni kezdett a kövesdiek előnye, így az utolsó hat percnek 33-20-as kövesdi vezetésnél vágtak neki a felek. A hajrá nem hozott fordulatot, így Buday Ferenc tanítványai könnyed győzelmet arattak a rájátszás utolsó mérkőzésén. Együttesünk a pályán elért eredmények alapján a 11. helyen végzett a bajnokságban, így kiesett az első osztályból.

Az alsóházi rájátszás küzdelmeit az Orosháza nyerte meg 15 ponttal, a Pécs 10 egységgel zárt, így a két gárda bennmaradt az élvonalban. A 8 pontot szerző MKC és az 1 pontos Tata ősztől az NB I/B-ben szerepelhet. Abban az esetben, ha esetleg valamelyik csapat nem vállalja el az első osztályú indulást, akkor az MKC-t kérik fel elsőként az NB I-es szereplésre.

A Budapest Bank Férfi Kézilabda Liga alsóházi rájátszásának végeredménye:

9. Orosháza-Alexandra 6 6 0 0 189-160 15 p
10. Variouto-Pécs 6 3 0 3 184-179 10 p
11. Mezőkövesd 6 3 0 3 176-177 8 p
12. Tatai HAC 6 0 0 6 162-205 1 p

Kapcsolódó hírek