Ugrás a tartalomhoz

Csodálatos Magyarország (videóval)

Mezőkövesd hírei

Diavetítéssel és interaktív kiállítással zárult a Csodálatos Magyarország című projekt. A záróeseményt a Bárdos Lajos Tagiskolában tartották május 23-án.

A Bárdos Lajos Tagiskola az elmúlt esztendőben Csodálatos Magyarország címmel lebonyolított egy projektet, amelyben az iskola 8. b osztálya vett részt. A diákok 7 csoportban dolgoztak a kiválasztott témájukon, amelyeknek a központi témája Magyarország volt. A gyerekek így foglalkoztak az ország történelmével, amelyet egy idővonalon ábrázoltak, de hazánk természeti, földrajzi adottságait, élővilágát, illetve a magyar találmányokat is feldolgozták. Emellett vetélkedőt, versenyt is szerveztek, ahol arról adhattak számot a diákok, hogy mennyire ismerik Magyarországot. A projekt keretében nemcsak a tágabb hazánkat, hanem a szűkebb környezetüket, Mezőkövesdet, a matyóságot is bemutatták a gyerekek. Ezt a programot zárták le egy diavetítéssel és interaktív kiállítással május 23-án az iskolában. A zárórendezvényen elsőként Lázár Zoltán tagintézmény-vezető köszöntötte a résztvevőket, majd pedig a 7 csoport egy-egy képviselője mutatta be a közönségnek a saját kis csapatuk munkáját.
Az esemény zárásaként a vendégek, a résztvevők megtekintették a középső zsibongóban és a 25-ös teremben berendezett kiállítást.

Kapcsolódó hírek