Ugrás a tartalomhoz

Városi Gyermeknap (Videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Játszósátorral, ugrálóvárral, arcfestéssel várták a kicsiket az idei Városi Gyermeknapon. Május 27-én több száz gyermektől volt hangos a Kavicsos-tó és Szabadidőpark.

Mint minden esztendőben idén is színes programkavalkáddal várták a gyermekeket ezúttal a Kavicsos-tó partján. A legkisebbek játszhattak a kabócás játszósátorban, mesét hallgathattak a Maszk Egyesület sátrában, de különböző madárkákat készíthettek hurkapálcikából, papírból, színezhettek, rajzolhattak. Sok gyermeket megmozgatott az ugrálóvár és a trambulin.
A nap során a rendőrség is bemutatót tartott, ahol ki lehetett próbálni, fel lehetett ülni a rendőrmotorokra, KRESZ-tesztet tölthettek ki a vállalkozó kedvű csemeték, valamint rendőrségi fegyvereket láthattak, illetve megsimogathatták a speciális kiképzést kapó kutyusokat is. De az állatszerető gyerekek a lovaglást is kipróbálhatták.
Emellett a szervezők előadásokkal is készültek a Gyermeknapra, így a délelőtt során a legkisebbeket mazsola muzsikára várták, de a Tekergő Bábszínház előadásában a Bundás Bocsok kalandjait is megnézhették az ünnepeltek, de volt ám bűvész, énekes, bohóc is a fellépők között.
Ez alkalommal is nagy érdeklődés övezte a Vaga Banda gólyalábasok előadását, valamint a Pamacs Ragacs Vattacukor show-t, amely keretében egy nagy vattacukrot készítettek, amelyet szétosztottak a résztvevő gyerekek között.
A délután során színvonalas produkcióval lépett színpadra a Mezőkövesdi Mazsorett Csoport és az Eszterlánc Gyermek Néptánccsoport. őket Daniella és Renáta „Elfelejtett babák a padláson” című  gyermekműsora követett, amelyet sajnos egy nyári zápor megzavart, de az eső után újra folytatódott a produkció.
Ahogy közeledett a sztárvendég megérkezésének az ideje, úgy kezdtek egyre inkább gyülekezni az érdeklődők, a gyerekek, a fiatalok. Az idei sztárvendég Puskás Peti nem is váratta sokáig lelkes, táncos kedvű közönségét, aki egy jó hangulatú, vegyes stílusú dalokból álló összeállítást adott elő.

Kapcsolódó hírek