Ugrás a tartalomhoz

Kistérségi Pedagógusnap (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Immár 10. alkalommal rendezték meg a Kistérségi Pedagógusnapot városunkban. Az ünnepség keretében díjakkal, kitüntetésekkel ismerték el a kiemelkedő munkát végző tanárok munkáját.

A rendezvényen az óvodások és a diákok ünnepi műsorát követően Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője mondott ünnepi beszédet, amelyen köszöntötte a pedagógusokat e jeles nap alkalmából. Az államtitkár kiemelte, hogy jelentős és fontos szerepet töltenek be életünkben a pedagógusok, hiszen a gyermekkorban a szülők mellett ők vannak még meghatározó hatással az ifjakra, és tehetnek azért, hogy a gyermekből felelősségteljes, becsületes, tisztességes és boldog felnőtt váljon.
A köszöntő gondolatok után adták át a különböző elismeréseket, díjakat. A Pedagógusok Szakszervezetének Eötvös József emlékérmét vehette át Murányi Ágnes és Kovácsné Kiss Magdolna, a bükkzsérci Ódorvár Tagiskola pedagógusai. Az Elte Tanító és Óvónőképző Főiskolai Kara Aranyoklevelet adományozott Szászi Bálintnénak, aki 50 éve szerzett óvónői oklevelet, aki pályája elején három évig a 3. számú napközi-otthonos óvoda, majd pedig 1965-től nyugdíjba vonulásáig az 1. számú óvoda pedagógusa volt. A szakszervezeti elismeréseket Kubinyi József elnök adta át a díjazottaknak.
Ezt követően Mezőkövesd Város díjainak kiosztására került sor, amelyet dr. Fekete Zoltán polgármester adott át a díjazottaknak. 2012-ben az Abkarovits Jenő díjat Mozerné Horga Stefániának, a MÁAMIPSZ Művészeti Tagiskola vezetőjének adományozták, aki gyermekszeretetével, kimagasló szakmai tudásával kivívta a város, a kollégák és a szülők elismerését. Növendékei sikeresen szerepelnek kórustalálkozókon és szakmai versenyeken.
Idén a dr. Papp Zoltán-díjat Tállai Andrásné, a Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola igazgató-helyettese kapta, aki 1982 óta tanít a Gimnáziumban, munkaközösség-vezető, 1996-tól igazgatóhelyettes. A szakközépiskolai képzés vezetőjeként folyamatosan keresi a megújulási lehetőségeket. Kiváló oktató munka mellett, nagyon magas szakmai színvonalon foglalkozik a nevelési feladatokkal is.
A városi elismerések után Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára 15 mezőkövesdi pedagógusnak adta át a Magyarország Nemzeti Erőforrás Minisztere által adományozott, a kimagasló pedagógiai munka elismeréseként, nyugállományba vonulásuk alkalmából a Pedagógus Szolgálati Emlékérmeket. Emlékérmet vehetett át Barta Istvánné óvónő, Kriston Gáspárné óvónő, Mezei Jánosné óvónő, Tóth Ferencné óvónő, Szabó Lászlóné óvónő, Hagyacki Józsefné tanítónő, Korpás Istvánné nyugalmazott igazgatónő, Balázs Károlyné tanárnő, Kubinyi Józsefné tanárnő, Lukácsné Zelei Erzsébet tanárnő, Reich Lászlóné tanárnő, Csillik Péterné tanárnő, Farmos Imréné zongoratanárnő, Simonyiné Versegi Molnár Zsuzsanna tanárnő, valamint Kecsmárszkiné Antal Zsuzsanna tanárnő.
Pedagógus Szolgálati Emlékérmet kapott a kistérségben dolgozó 4 vidéki pedagógus, Roszkos Lászlóné, Kissné Papp Borbála, Murányi Ágnes, és Gábor Zoltán. Az elismeréseket az adott település polgármesterei adták át a pedagógusoknak.
Szakmai zsűri döntése alapján az elmúlt 10 esztendőhöz hasonlóan ítélik oda minden alkalommal az „Év Óvónője”, az „Év Tanítója”, az „Év Tanára”, az „Év Intézményvezetője”-díjat. Az „Év Óvónője”-djíat a hét javasolt személy közül Kakukné Bán Borbála, a László Károly úti Székhelyóvoda óvónője kapta meg, aki 1982-től kezdte óvodapedagógusi pályáját, aki azóta töretlen lendülettel, lelkiismeretesen, odaadással végzi. Nevelőmunkájában kiemelkedő a nagyfokú igényesség, nagy hangsúlyt fektet saját önképzésére. Már a gyerekek kiscsoportos korától kezdve folyamatos hangsúlyt fordít a „matyó” hagyományok ápolására. Szintén az Év Óvónője díjat ítélték oda a cserépfalui óvoda óvónőjének, Méreg Lajosnénak is.
Az Év Tanítója címre 8 tanítót javasoltak, azonban a szakmai bizottság Lukácsné Pólik Mária, a Mező Ferenc Tagiskola pedagógusának, valamint Lovászné Gyenes Piroska, a szomolyai Móra Ferenc Tagiskola tanítójának adományozta az elismerő címet. Lukcsáné Pólik Mária 1981-től dolgozik a Mező Ferenc Tagiskolában. A kiváló osztályközösségek kialakítása a gyermekekkel való kölcsönös figyelmen, tiszteleten és megbecsülésen alapuló kapcsolatának köszönhető. Kitartó türelemmel, szeretettel foglalkozik tanítványaival.
Az Év Tanára-díjat vehette át Bodzán Jánosnénak, a bükkábrányi Arany János Általános Iskola tanára, valamint Kristonné Tóth Mária, a mezőkövesdi Szent Imre Tagiskola tanára, valamint Nagy Edina, a mezőkövesdi Széchenyi István Szakképző Iskola tanárnője.
Kristonné Tóth Mária 1980-ban kezdte pályáját magyar-történelem szakos tanárként. Oktatott Tardon, Mezőkövesden a Bárdos Lajos és a Mező Ferenc Tagiskolában. 2006-tól a Szent Imre Tagiskola tanára. Munkáját nagy hivatástudattal végzi. Rendkívül felkészült, pontos, következetes pedagógus. A MÁAMIPSZ osztályfőnöki és a kistérség magyar-történelem munkaközösségének vezetője. Jó szervezőkészségét, hozzáértését bizonyítja az iskolai programok állandó szervezése.
Nagy Edina, a Széchenyi István Szakképző Iskola földrajz-környezetvédelem-biológia szakos tanárának fiatalos lendülete, hivatásszeretete irigylésre méltó. Olyan pedagógiai titkok tudója és gyakorlója, amit tanítványai eredményei méltóképpen fémjeleznek. Tanulói részt vettek országos és nemzetközi jelentőségű versenyeken, ahol eredményeikkel tovább öregbítették az iskola hírnevét.
Az Év Óvodavezetője címet kapta Kelemen Károlyné, a tardi Bükk Kincsei Napköziotthonos Óvoda vezetője.
Az Év iskolaigazgatója címet 2012-ben Bogárdi Ferencné, a mezőnagymihályi Arany János Általános Iskola igazgatója vehette át.
A Térség Közoktatásáért díjat 2012-ben négyen, Mezei Jánosné, a mezőkövesdi Dohány úti Tagóvoda óvodapedagógusa, Zelei Ferenc tánctanár, Gál János, a Mezőkövesdi Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója, valamint Juhász Jánosné, a Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola igazgatója kapta meg.

Kapcsolódó hírek