Ugrás a tartalomhoz

Minden jó, ha a vége jó (Videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Mezőkövesd Zsóry SE – Egri FC 2-1 (1-1)

Legyőzte a bajnokcsapatot városunk felnőtt labdarúgó együttese a pontvadászat utolsó játéknapján.

A Ness Hungary NB II. Keleti csoportjának 30. fordulójában szomszédvári rangadót játszott Véber György együttese a listavezető Heves megyei gárda ellen június 3-án. A vendégek úgy érkeztek városunkba, hogy zsinórban 11 mérkőzésen nem veszítettek pontot, melynek köszönhetően az utolsó forduló eredményeitől függetlenül bajnoki címet ünnepelhettek. Simon Antal alakulata legutóbb március 10-én a Nyíregyháza ellen (1-1) hullajtott el két egységet. Együttesünk annak tudatában léphetett pályára, hogy a három pont megszerzése esetén az 5. helyen zárhatja a bajnokságot.


Méltó búcsú Siváktól

A találkozó megkezdése előtt a játékos pályafutását befejező Sivák Sándort köszöntötték a klub vezetői. A 38 esztendős középpályás mintegy 200 mérkőzésen lépett pályára a Mezőkövesd színeiben és tevékeny részese volt az elmúlt években elért nagyszerű sikereknek. A „cipőjét szögre akasztó” játékost Tállai András, a Mezőkövesd Zsóry SE társadalmi elnöke, Hagyacki József ügyvezető elnöke, valamint Bocsi Anna, az MSE-Zsóry ügyvezető igazgatója köszöntötte fel és a vezetők ajándékkal kedveskedtek a csapatkapitánynak.


Az ünnepséget követően megkezdődött a rangadó. Az összecsapás első 20 perce eseménytelenül telt, leszámítva a Mezőkövesden nevelkedő, de az egri csapatban szereplő Olasz János szerencsétlen ütközését, mely után a támadó fejsérülést szenvedett és le kellett cserélni. Az első komoly helyzet a 25. percben alakult ki, amikor is Hamar 15 méteres lövését védte ki nagy bravúrral Sztankó, majd az ellentámadás végén Koós lövését hárította Szántai, viszont a kipattanó Farkas elé pattant, aki két lépésről a hálóba kotorta az egriek vezető találatát. A válasz nem késett sokáig, ugyanis a 33. percben Bogdány remek átadását Jeremiás váltotta gólra, aki 10 méterről lőtte ki a kapu bal alsó sarkát. A játékrész hajrájában még Lipusz, valamint a túloldalon Farkas előtt adódott lehetőség a gólszerzésre, de az eredmény nem változott a szünetig.


Ezüstérmes Ifisták

Az összecsapás szünetében éremátadó ünnepséget rendeztek, miután Mezőkövesd Zsóry SE U 19-es gárdája a 2. helyen végzett az NB II-es pontvadászat Észak-keleti csoportjában. Elek Norbert csapatának tagjai Tállai András társadalmi elnöktől és Hagyacki József ügyvezető elnöktől vehették át az ezüstérmet.


Fordulás után azonnal visszavehette volna a vezetést a vendéggárda, de Farkas lövését megfogta Szántai, majd közel egy órányi játékot követően Lipusz szabadrúgása után Hamar pörgetése tévesztett célt néhány centiméterrel. A folytatásban visszaesett a mérkőzés színvonala, a játék jobbára a két 16-os között zajlott. Ebben a periódusban az egri Balog távoli lövése okozott némi izgalmat, de a középpályás kísárlete elzúgott a bal kapufa mellett a 74. percben. Két perccel később Benounes huppant a földre Sebe szorításában, amiért a játékvezető sárga lapot adott a kövesdi védőnek és mivel a játékosnak ez volt a második sárgája, együttesünk létszáma 10 főre csökkent a hajrá előtt. A mérkőzés 80. percében Sivák lépett pályára nagy ováció közepette, aki Enescut váltotta az utolsó 10 percre. Együttesünk a kiállítás után kettőzött erővel küzdött a győzelem megszerzéséért és Hamar előtt meg is nyílt a lehetőség, azonban a csatár 5 méterről leadott fejese elkerülte az egri ketrecet a 82. minutumban. A kövesdi erőfeszítést az utolsó pillanatban siker koronázta, amikor is Lipusz jobboldali szöglete után Hamar bólintott a vendégek kapujába a 92. percben, így labdarúgóink győzelemmel fejezték be a bajnokságot és megszakították az egriek 11 mérkőzésből álló győzelmi szériáját.


Megvan az 5. hely

Együttesünk a sikernek köszönhetően az 5. helyen fejezte be szereplését a bajnokságban 44 ponttal. A pontvadászatot az Egri FC nyerte meg 59 ponttal, az 55 egységet szerző Szolnok és az 51 pontos Békéscsaba előtt. A Budapest Honvéd B csapata, továbbá a REAC és a Vecsés gárdája búcsúzott a másodosztálytól és ősztől az NB III-ban szerepelhet.
A Mezőkövesd Zsóry SE- Egri FC összecsapás lefújása után Csiki Károly az MLSZ versenyigazgatója és Studniczky Ferenc, az MLSZ versenybizottságának elnöke adta át az aranyérmet az NB I-be jutott Egri FC játékosainak és vezetőinek.


A mérkőzés jegyzőkönyve:

Mezőkövesd Zsóry SE - Egri FC 2-1 (1-1)
Mezőkövesd, 1500 néző. játékvezető: Takács J. (L. Tóth és Horváth R.)
Mezőkövesd: Szántai- Nagy P. (Kaszás 35.p),Vámosi, Sebe, Kerényi (Irhás 35.p)-Lakatos, Jeremiás, Enescu (Sivák 80.p)-Bogdány, Hamar, Lipusz, vezetőedző: Véber György
Eger: Sztankó- Piller, Katona, Knakal, Hamouz, Balog, Koós (Debreceni 87.p), Dobric (Hristov 84.p), Farkas, Olasz (Benounes 21.p), Benke, vezetőedző: Simon Antal
Gólok: Jeremiás (33.p), Hamar (92.p), illetve Farkas (26.p)
Kiállítva: Sebe (Mezőkövesd, 77.p)


A bajnokság végeredménye

1. Egri FC 30 18 5 7 42–26 +16  59
2. Szolnoki MÁV FC 30 17 4 9 55–32 +23  55
3. Békéscsaba 1912 30 13 12 5 44–30 +14  51
4. Restart-Ceglédi VSE 30 14 5 11 46–43 +3  47
5. Mezőkövesd-Zsóry 30 12 8 10 43–40 +3  44
6. Orosháza FC 30 11 11 8 47–39 +8  44
7. Nyíregyháza Spartacus 30 10 13 7 50–47 +3  43
8. Balmazújváros 30 12 6 12 52–40 +12  42
9. DVSC-DEAC 30 11 9 10 42–41 +1  42
10. Újpest FC II 30 11 7 12 46–60 –14  40
11. Dunakanyar-Vác 30 11 5 14 44–48 –4  38
12. Szeged 2011 30 10 7 13 46–43 +3  37
13. Kazincbarcikai SC 30 10 5 15 32–47 –15  35
14. Budapest Honvéd II 30 9 7 14 36–44 –8  34
15. REAC 30 8 7 15 44–61 –17  31
16. Vecsési FC 30 3 9 18 21–49 –28  17

 

Kapcsolódó hírek