Ugrás a tartalomhoz

Lezárták a jubileumi rendezvénysorozatot (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Június 4-5-én szervezték meg az idén fennállásának 100. évfordulóját ünneplő Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola jubileumi programsorozatát. Megemlékezésekkel, kiállításmegnyitóval és országos vetélkedővel fejezték be a centenáriumi tanévet.

Június 4. hazánk történelmének egyik legmeghatározóbb napja volt, hiszen 1920-ban ezen a napon írták alá a trianoni békeszerződést, melynek következtében szétszakították Magyarországot. Ennek a napnak az emlékére, a határokon kívül rekedt honfitársainkról, a szomorú dátumról emlékeztek meg a Mezőgazdasági Gépmúzeumban található trianoni lélekharangnál.
A program következő állomásaként megkoszorúzták az erdélyi magyar író és költő, Wass Albert szobrát.
Június 4-én délután a Nemzeti Összetartozás Napjáról emlékeztek meg a Gimnázium Dr. Papp Zoltán termében. Juhász Jánosné igazgatónő köszöntő gondolatai után dr. Fekete Zoltán polgármester mondott ünnepi beszédet.
A mélyenszántó, szívszorító gondolatok után nyitották meg a „Mester és tanítványai”  - Laczkó Pető Mihály művésztanár és az iskola jelenlegi tanulóinak munkáiból. A művésztanár és növendékei munkáját a Gimnázium egykori öregdiákja, népi iparművész Kovács Szabolcs mutatta be és méltatta az ünnepségen résztvevőknek. Kovács Szabolcs kiemelte, hogy Laczkó Pető Mihály munkásságát a lelkiismeretesség, a kifinomultság, az aprólékos kidolgozottság, a mély érzések jellemzik. Hozzátette, hogy tanítványai magas színvonalú alkotásaiban megfigyelhető, hogy a mester nagy hatással van a diákjaira, az alázattal végzett munkájával, képzőművészeti alkotásaival példaként szolgál a fiatalok előtt. A növendékek a mester óvatos, terelgető tanácsait megfogadva képzőművészeti alkotásaikba szinte észrevétlenül belecsempészik a tanár finom mozdulatait, rá jellemző stílusjegyeket, de mindig megtartják saját személyiségüket, stílusukat.
A kiállításmegnyitó után díjazták az év során legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó rajzosokat. Így ajándékot vehetett át Juhász Jánosné igazgatónőtől Floszmann Gergő, Kovács Csilla, Demeter Fanni, az Év Rajzosa-díjat ez alkalommal pedig Fehér Anna kapta meg.
A jubileumi rendezvénysorozat zárásaként június 5-én szervezték meg a Szent László Öröksége című országos történelmi vetélkedő szóbeli döntőjét, ahol 8, három fős csapat adott számot Szent László királyunk életéről, munkásságáról, a hozzá kapcsolódó legendákról, valamint a róla elnevezett intézményekről, kulturális emlékekről.

Kapcsolódó hírek