Ugrás a tartalomhoz

Kőképfelújítás

Mezőkövesd hírei

Felújították a város határában, a Szomolyai út végén található kőképet. Ez a kőkép egy török korabeli emlék, amely unikumnak számít, hiszen hazánkban, a jászságban, a Dunántúlon több ilyen létesítmény található, de a kövesdi határkő a legmagasabb közülük.

Ez, a kőből készült, mintegy 400-450 éves oszlop az 1552-es  határkőként szolgált. Erről írásos emlékek is fennmaradtak, például Tinódi Lantos Sebestyén költeményeiben, valamint Cserebi török utazó is megemlíti a kövesdi határjelzőt. A kőkép szerkezete alapjaiban véve az évszázadok alatt nem sokat változott. Az esztendők során főként a határjelzőként funkcionáló létesítmény fülkéiben elhelyezett festmények cserélődtek, de mindvégig hűek maradtak a történelemhez.
„Cserebi írásaiból tudjuk, hogy a kőkép tetején akkor egy lófarkas zászló volt, alatta pedig a félhold. Ez jelképezte a török birodalmat. Amikor a törökök kivonultak az országból, akkor a kőkép tetején lévő zászlót levették, helyette egy keresztet raktak, alatta megmaradta félhold, amely azt jelképezte, hogy győzött a kereszténység.” – emelte ki Répászky Zoltán.
Elsőként Jámbor László, a Jezsuita Rend vezetője kérte fel Kucka Mihály templomfestőt '37-ben, hogy a kőkép fülképibe fessen egyházi témájú, Jézus Szíve, Fájdalmas Szűz Anya, Szent István, és Szent Ignác képeket. Az 1950-60-as években felújították a kőképet, amelynek során Takács István freskófestő festette meg újra a képeket. A déli oldalon a Jézus Szíve, a keleti ablakban Szűz Mária, az északi fülkében Szent József, a nyugati oldalon pedig a Szent Család kapott helyet. A festék minősége miatt azonban ezek a festmények idővel lekoptak, ezért hosszú ideig eltűntek a képek a kőképről.
„2011-2012-ben a Városszépítő és Városvédő Egyesület és az Öregdiákok Baráti Köre akciót szervezett, amely keretében részben társadalmi munkával felújították a kőkép talapzatát, a tetőszerkezetét, vaskeresztjét, illetve a fülkéit is. A vaskeresztet Szajcz János kovácsmester, a fülkék korhű festményeit pedig Demeter József rajztanár készítette. Az ablakokban helyt kapó festmények témái megegyeznek a Takács István által festettekkel.” – mondta el Répászky Zoltán.


A Városszépítő és Városvédő Egyesület a közeljövőben tervezi, hogy a temetőben lévő kőképet is felújítja.

Kapcsolódó hírek