Ugrás a tartalomhoz

Makovecz kiállítás Kövesden

Mezőkövesd hírei

Fotókiállítás nyílt Makovecz Imre munkáiból a Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskolában február 8-án.

Makovecz Imre Kossuth-, Ybl Miklós, Prima Primissima-díjas magyar építész, aki a magyar organikus építészet egyik legkiemelkedőbb képviselője, valamint a Magyar Művészeti Akadémia alapítója, örökös elnöke. Munkái az ország egész területén és határon kívüli településeken is megtalálhatóak. Az ő kezei közül került ki a teljesség igénye nélkül például a budapesti Farkasréti temető ravatalozója, a siófoki evangélikus templom, a sárospataki gimnázium, a lendvai színház, az egri sportuszoda, a csíkszeredai római katolikus templom, valamint a pilisszántói Boldogasszony kápolna is.
A Makovecz Imre munkásságát megörökítő fotókiállítást dr. Csizmadia István pápai prelátus nyitotta meg.
„Makovecz Imre tudja, hogy az alkotás Isten világteremtő és -formáló tevékenységéből való részesedés, amely pontosan a transzcendensben, illetve az afelé irányuló tevékenységben éri el a maga teljességét. Ezért fordult nagy tisztelettel és szeretettel a templom-tervezés és -építés felé. Afelé a templom felé, amely már puszta léte miatt a transzcendens világ hírnöke. Makovecz Imre jól tudja, hogy míg a templom az ég és föld összekötő hídja, addig egy konkrét közösségnek is otthona. Ezért áldott a kéz, amely templomot épít. Áldott a közösség, amely a templomát szereti. Áldott a nemzedék, amely a templomot drága kincsként őrzi, s mint legértékesebb hozományt hagyja hátra az utána következő nemzedékeknek. Ezek közé tartozik Makovecz Imre a maga templomtervezésével, -építésével.” – mondta el dr. Csizmadia István pápai prelátus
A tárlatmegnyitó ünnepségen Csizmadia István után Pap Pál, a Matyóföldi Alkotók és Művészetpártolók Egyesület elnöke osztotta meg gondolatait a neves magyar építész munkásságával kapcsolatban. A tárlat február 25-ig tekinthető meg a Gimnázium dísztermében.


Kapcsolódó hírek