Ugrás a tartalomhoz

Kinek a felelőssége?

Mezőkövesd hírei

A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság érthetetlen és értelmetlen állatkínzás vétségének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.

A gyanúsított édesanyja tett bejelentést, mely szerint 19 éves fia, elmondása alapján június 16-án délután elment otthonról és a település egyik Balaton utcai lakatlan családi ház udvarára ment engedély nélkül. Ott a láncon tartott nagytestű németjuhász kutyát elkötötte, s az istállóban talált kötelet a nyakára erősítve magával vonszolta a határba. A közelben lévő vasúti pálya Csincse település felé vezető szakaszon talált kötéllel a sínhez kötözte a kiszolgáltatott állatot, majd végignézte amint az arra robogó vonat elgázolja az ebet. A tetemet kettéválva hátrahagyta, melyet 19-én a rendőrőrs értesítése alapján a gyepmesterek szedtek össze, és szállítottak el.
Az ügy folyamatát nehezíti, hogy az elkövetéssel gyanúsított fiatalember pszichiátriai beteg, aki jelenleg is orvosi felügyeletet igényel, s a gyógyszeres kezelés ellenére is zavart idegállapotú, mely miatt elmeszakértői vizsgálat alatt áll.


Mezőkövesdi Rendőrkapitányság

Kapcsolódó hírek