Ugrás a tartalomhoz

Ezüstérem Cigándon (videóval)

Mezőkövesd hírei

Második helyen végzett a Mezőkövesd Zsóry SE felnőtt labdarúgócsapata a Cigándon megrendezett felkészülési tornán július 13-án.

A nemzetközi megmérettetésen négy csapat vett részt. Városunk felnőtt labdarúgói mellett a szintén másodosztályú Kazincbarcika, a házigazda NB III-as Cigánd, valamint a szlovák második vonalban érdekelt Nagymihály vett részt. Az elődöntők könnyed barcikai és kövesdi sikerrel zárultak. Az Észak-borsodi gárda a szlovák együttes ellen Salvador mesterhármasával, valamint Dessa találatával a félidei 2-0-ás vezetés után magabiztos 4-0-ás győzelmet aratott. Véber György együttese hasonló koreográfia szerint győzte le a Cigánd csapatát. Szántaiék Bogdány duplája mellett Olasz és Szabó góljaival fölényesen diadalmaskodtak a vendéglátók ellen, így a 4-0-ás sikerrel szintén döntőbe jutottak.
A torna bronzmérkőzésén gól nélküli első félidőt követően Simtchatcha duplájával a bodrogközi gárda győzött, ennek köszönhetően a cigándiak megszerezték a mini torna harmadik helyét. A finálé izgalmasan alakult, miután labdarúgóink az első félidőben Fehér öngóljával előnybe kerültek ugyan, melyet a második játékrészben Dessa révén egalizáltak a barcikaiak. Az 1-1-es döntetlennel záruló párharc végén büntetők döntötték el az aranyérem sorsát. A11-es párbajt az Észak-borsodi együttes bírta jobban, így 5-4-es sikerükkel megszerezték az első helyet Mezőkövesd Zsóry, a Cigánd és a Nagymihály előtt.


Cigándi felkészülési torna:

Elődöntők:

MFK Zemplín Michalovce – Kazincbarcikai SC 0-4 (0-2) Gólok: Salvador (3), Dessa

Cigánd SE – Mezőkövesd-Zsóry SE 0-4 (0-2) Gólok: Bogdány (2), Olasz, Szabó V.

 3. helyért: FK Zemplín Michalovce – Cigánd SE 0-2 (0-0) Gólok: Simtchatcha (2)

Döntő: Kazincbarcikai SC – Mezőkövesd-Zsóry SE 1-1 (0-1) büntetőkkel: 5-4
Gól: Dessa, ill. Fehér (öngól).

A végeredmény:
1. Kazincbarcikai SC
2. Mezőkövesd-Zsóry SE
3. Cigánd SE
4. MFK Zemplín Michalovce



A Loki jön Kövesdre

Véber György csapata ezen a héten tovább folytatja felkészülését a 2012-2013-as másodosztályú pontvadászatra. Labdarúgóink napi két edzéssel hangolnak a bajnokságra, emellett Elekék két rangos edzőmérkőzést is le fognak játszani. Az első összecsapáson a Nyugati csoportban szereplő Gyirmót lesz Bagiék ellenfele július 18-án, szerdán 17 órától. A mérkőzést a tervek szerint Mezőkövesden rendezik meg, de a centerpálya gyepszőnyegének felújítása miatt elképzelhető, hogy változni fog az összecsapás helyszíne.
A második összecsapás ellenben biztosan Mezőkövesden lesz lebonyolítva július 21-én, szombaton, amikor is Magyarország jelenlegi legjobb együttese, a bajnok és kupagyőztes DVSC-TEVA látogat városunkba. A Bajnokok Ligájában érdekelt hajdúsági gárda ellen szombaton 18 órakor lépnek pályára Bogdányék a Városi Sportpályán. A felkészülés ezt követően Tatán folytatódik csapatunk számára, ahol július 23-ától két héten keresztül edzőtábor keretében dolgoznak tovább Jeremiásék. A játékoskerettel kapcsolatos hír, hogy Mezőkövesden folytatja pályafutását Hegedűs Csaba, aki legutóbb Vácon futballozott. A 27 esztendős védő korábban megfordult az MTK és a Soroksár csapataiban.

Kapcsolódó hírek