Ugrás a tartalomhoz

A Loki győzött (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Két gólos vereséget szenvedett városunk felnőtt labdarúgócsapata Magyarország legjobb együttesének vendégeként.

A bajnok és kupagyőztes hajdúsági gárda otthonában léptek pályára Elekék július 21-én. A felkészülési találkozón azok a játékosok kaptak lehetőséget a bizonyításra a hazai együttesben, akik a BL-selejtező mérkőzésen különböző okok miatt nem kaptak szerepet. Az összecsapás első félidejében a Loki irányította játékot. A hazaiak több nagy lehetőséget is kidolgoztak, azonban a kövesdi védelem egészen a játékrész hajrájáig hatástalanítani tudta a debreceni próbálkozásokat. Labdarúgóink a 40. percig állták a sarat a lendületesen futballozó vendéglátókkal szemben, viszont ekkor Csorba továbbította a hálóba, a Sidibe lövése után kapufáról kipattanó labdát, így a hazaiak megszerezték a vezetést.
A második félidő kiegyensúlyozott játékot hozott, ennek ellenére a Loki megduplázta előnyét. A szenegáli csatár ezúttal is kulcsszerepet játszott a gólban, ugyanis Sidibe a kövesdi védők szorításában Lucashoz passzolt, aki közelről az üres kapuba gurított a 60. percben. A mérkőzés ezt követően csendesen csordogált, egy-két lehetőség alakult ki a kapuk előtt. A találkozó utolsó említésre méltó jeleneteként Sidibe trafálta telibe a kapufát a hajrában, azonban az eredmény már nem változott a lefújásig.
Együttesünkben pályára lépett az összecsapáson két fiatal debreceni játékos, Bényei Balázs, valamint Sigér Dávid, akik szinte biztosan Mezőkövesden folytatják majd pályafutásukat, a tervek szerint kölcsönben.


A mérkőzés jegyzőkönyve:

DVSC-Teva – Mezőkövesd Zsóry SE 2-0 (1-0)

Debrecen, 1000 néző. játékvezető: Veizer Roland
DVSC: Verpecz (Polekszics 46.) – Bernáth (Oláh G. 67.), Ludánszki (Albert 46.), Szűcs, Ferenczi – Dombi (Mokánszki 72.), Oláh G. (Spitzmüller 46.), Burics (Lucas 46.) – Csorba (Farkas 46., Vinicius 55.), Mokánszki (Nikolic 46.), Sidibe vezetőedző: Kondás Elemér
Mezőkövesd: Szántai – Hegedűs (Bényei 46.), Lakatos, Elek, Éles – Dobos, Bagi, Jeremiás, Bogdán, Szabó V. - Kemény vezetőedző: Véber György
Gólok: Csorba (40.), Lucas (60.)

Kapcsolódó hírek