Ugrás a tartalomhoz

Folytatódik a közmunka (videóval)

Mezőkövesd hírei

A város külterületein folytatódik a nagy sikerű Start munkaprogram. A magyar Kormány által életre hívott projektnek köszönhetően a város több pontján is zajlottak, illetve zajlanak takarítási, valamint különböző rekonstrukciós munkálatok.

A projektben érintettek emellett elkezdték a városunk közigazgatási területéhez tartozó földutak rendbetételét, amely a mezőgazdasági földútprogramnak köszönhetően valósulhat meg. „A projektnek az a célja, hogy a város tulajdonában lévő földutakat felújítsuk, továbbá megoldjuk a szántóföldek vízelvezetését. Jelenleg az árkok tisztítása és rendbetétele zajlik. Első ütemben mintegy 7 km szakaszon hajtjuk végre a rekonstrukciót.” – hangsúlyozta dr. Fekete Zoltán polgármester.
A közfoglalkoztatás keretében sok hektárnyi terület vízelvezető-rendszerének rekonstrukcióját és a területhez tartozó földutak felújítását hajtják végre a résztvevők.
Az állam a munkabér mellett anyagköltséget is biztosít az önkormányzat részére, így minden feltétel adott a program eredményes végrehajtásához. A földútprogramban jelenleg egy hat fős csapat dolgozik, de ahogy a városban befejeződnek az egyéb, szintén közfoglalkoztatással megvalósuló munkálatok, az itt dolgozók létszáma is növekedni fog, hiszen összesen 115 fő vesz részt a Start munkaprogramban. A projektnek köszönhetően több mint 100 család jut plusz jövedelemhez.
„Nagyon hasznosnak tartom ezt a programot, hiszen ezzel sok embernek biztosítottak munkát. Miután jóval magasabb a jövedelmünk, sokkal könnyebb eltartani a családunkat, ami jelentősen megkönnyíti a helyzetünket.” – emelte ki a programban résztvevő Lakatos István.
A Start munkaprogram keretében további két helyszínen dolgoznak a városban. A résztvevők- azok után, hogy mintegy 85 konténernyi szemetet gyűjtöttek össze az elmúlt hónapokban - most már az értékteremtő munkálatok végrehajtására összpontosítanak. A projekt a városban a Táncsics Mihály és a Balassi Bálint utakat érinti. A Táncsics úton több évtizede várt beruházás valósulhat meg, miután az artézi kúttól a Hoór patakig tartó szakaszon kitakarítják és burkolattal látják el a vízelvezető árkot. A Balassi Bálint úton a területrendezés után leaszfaltozzák az útfelületet, amellyel szintén egy régóta fennálló problémát sikerül orvosolni.
Dr. Fekete Zoltán nagyon bízik benne, hogy az országszerte nagy sikerrel zajló startmunkaprogram jövőre folytatódik majd Mezőkövesden. Az önkormányzat már elkészítette a terveket, így remélhetőleg 2013-ban is el tudják majd végezni a városban és a közigazgatási területen felmerülő feladatokat.

Kapcsolódó hírek