Ugrás a tartalomhoz

Pályázati pénzből tenné vonzóbbá üdülőit az önkormányzat (videóval)

Mezőkövesd hírei

Nyertes projekt esetén mintegy 120 millió forintos fejlesztés valósulhat meg a Bimbó utcai és a Cserjés közben található épületben.

Az Önkormányzat tulajdonában lévő gazdasági társaság, a Zsóry Camping Kft. a kemping mellett üdülőházakat, vendégházakat is üzemeltet. Ezek közé tartozik a Bimbó utcai vendégház, illetve a Cserjés közben található, a kövesdiek körében „Nővérszállóként” ismert üdülőház is. Ennek a két ingatlannak a felújítása, bővítése, a vendégek számára nyújtott szolgáltatások fejlesztése érdekében nyújt be pályázatot a Zsóry Camping Kft. az ÉMOP 2.2.1 azonosító számú projekt keretében.
A pályázathoz az Önkormányzatnak, mint a gazdasági társaság tulajdonosának 50%-os önerőt kell biztosítania. Ez a Cserjés közi épület esetében mintegy 35-40, míg a Bimbó utcai ingatlannál 25-30 millió forintos kiegészítést takar.
A felújítás célja, hogy mindkét üdülő vonzóbb legyen a turisták számára, ez által nőjön az itt töltött vendégéjszakák száma.
„Nem csak az épületek, de a berendezések felett is jócskán eljárt az idő. Ami a Bimbó utcai üdülőházat illeti, erre már kész tervekkel rendelkezik az Önkormányzat. Ebben az esetben egy külső-belső megújulás valósulna meg, amely révén egy 16-18 férőhelyes üdülő jönne létre és a hozzá kapcsolódó udvart is felújítanánk. A Cserjés közben található ingatlan jelenlegi állapotában egy földszintes, négy szobából, és így 8 férőhelyből álló ház, amely komplex felújítást igényel. Itt egy négy részes apartmant szeretnénk kialakítani a földszinten két, a ráépítéssel létrejövő emeleten pedig további két lakrésszel. Ez egy exkluzívabb megjelenésű szálláshely lenne.” – foglalta össze a leendő fejlesztés tartalmát dr. Hajdu András alpolgármester.
Sikeres pályázat esetén a felújított, vonzóbb arculattal rendelkezező vendégházak arra is alkalmasak lesznek, hogy ott az önkormányzat vendégeiként a városba érkező delegációkat is elszállásolhassák, amely így jelentős megtakarítást jelentene a településnek. Az elsődleges cél azonban az, hogy az üdülőket piaci alapon tudja hasznosítani az önkormányzat, a szükséges munkaerő által pedig a foglalkoztatás is javuljon.

(látványterv: Sáth és Társa Bt.)

Kapcsolódó hírek