Ugrás a tartalomhoz

Nagy, de teljesíthető célok (szurkolói ankét 1. rész - Videóval)

Mezőkövesd hírei

Szurkolói ankétot rendezett a Mezőkövesd Zsóry SE. Az összejövetelen a bajnoki tervek mellett többek között a TAO-s pályázaton elnyert támogatásból megvalósuló fejlesztések állásáról tájékozódhattak a csapat drukkerei.

Az ankéton elsőként Tállai András, a klub társadalmi elnöke ismertette a napirendet. Az összejövetelen Véber György vezetőedző értékelte a felkészülési időszakot. A csapat vezetője elmondta, hogy sikeresnek ítéli a hat hét alatt elvégzett munkát, amit az eddigi eredmények is igazolnak, de a felkészülés sikerességét a szezon végén lehet majd pontosan megítélni. A szakvezető hozzátette, hogy a tatai két hét kulcsfontosságú volt a bajnoki ráhangolódás időszakában, mivel az ott tapasztalt körülmények és az a minőségi munka, amit el tudtak végezni jelentősen javította a csapat teljesítményét. A szakvezető megköszönte az edzőtábor lehetőségét a klub vezetőinek, hiszen kevés gárda készülhetett olyan kiváló körülmények között, mint együttesünk. A Magyar Kupában elért fölényes 8-0-ás siker is megmutatta, hogy jó úton jár a csapat, mert ekkora különbséggel egy csapat sem tudott győzni a mezőnyben, ráadásul több NB II-es gárda is szenvedett a megyei osztályokban szereplő csapatok ellen. Együttesünkkel kapcsolatban kifejtette, hogy a játékoskeret jelentősen erősödött a nyáron és kialakult egy olyan 20 fős gárda, amelynek tagjai igazi csapatot alkotnak. A szolnoki ellen 2-1-re megnyert mérkőzésen is bebizonyosodott, hogy minőségi játékosok alkotják a keretet, hiszen Dobos beállása után pl. lényegesen stabilabbá vált a csapat játéka. Az igazolások terén elmondta, hogy kettős cél vezérelte, egyrészt fiatalítani szerette volna a keretet, másrészt olyan rutinos labdarúgókat akart leigazolni, akik a tudásuk mellett rutinjukkal, tapasztalataikkal is tuják segíteni az együttest. Emellett fontos cél volt, hogy minden csapatrészben egészséges versenyhelyzetet alakítsanak ki, amely szintén a gárda fejlődését szolgálja.
Véber György kiemelte továbbá a szakmai stáb erősödését is, hiszen Sivák Sándor pályaedző és Hornyák Béla kapusedző nagyon komoly segítséget nyújt a számára. A szakemberek tudása, illetve tapasztalata rendkívül hasznos lesz a továbbiakban is.

A bajnoki célokról elmondta, a vezetőség az 1-5. hely elérését tűzte ki, amely véleménye szerint teljes mértékben reális, ugyanakkor hozzátette, hogy szakmai berkekben bajnokesélyesként tartják számon Mezőkövesdet és erre szeretnének maximálisan rászolgálni, illetve jó játékkal bizonyítani, hogy nem véletlen a szakemberek megelőlegezett bizalma. A gárda célja ugyanakkor az eredményesség mellett az, hogy látványos, bátor és közönségszórakoztató játékot nyújtsanak a pályán azért, hogy a szurkolók igényeit maximálisan kielégítsék.
Véber György leszögezte, ez a gárda most már teljes egészében az ő csapata, az együttes az általa megálmodott rendszerben játszik, így a sikerek és az esetleges kudarcok is az ő személyét terhelik. Véber György a tájékoztató végén a szurkolók segítségét és támogatását kérte a mérkőzéseken, hiszen a drukkerek nélkül nem lehet eredményes a csapat. A nézőszám tekintetében bízik benne, hogy a remélt jó eredmények egyre több szurkolót csábítanak ki a pályára és egyre több drukkert állítanak majd az együttes mellé.
Szurkolói felvetésre szóba került többek között a mérkőzések időpontjainak kialakítása, mellyel kapcsolatban Tállai András társadalmi elnök elmondta, hogy klub nem támogatja a péntek délutáni tv-s közvetítéseket, hiszen a szurkolók számára nem ideális a péntek 15 órás kezdés időpont. Amennyiben lehetőség nyílik rá, a klub vezetői megpróbálnak kompromisszumot kötni és szurkolóbarát időpontra áttetetni azokat a tv-s meccseket, melyeken érdekelt lesz együttesünk. A kérdés most még nem aktuális, hiszen egyelőre nem tűztek műsorra kövesdi meccset.
Szurkolói érdeklődésre a Pápa feljutásáról osztotta meg gondolatait Véber György, majd röviden elemezte a kövesdi utánpótláshelyzetet. A szakember kiemelte, hogy országos szinten meglehetősen rossz az utánpótlás rendszere. A kövesdi fiatalok közül Gallik Gábor és Sebe Attila mellett Kertész Viktort emelte ki, akik véleménye szerint tehetségük alapján bekerülhetnek majd a felnőtt csapat szűk keretébe. Gallik és Sebe félévig az NB III-as Bükkábrány felnőtt együttesét erősíti, ami hasznos lesz a fiatalok fejlődése szempontjából. Véber Görgy a személyét, illetve a jövőjét firtató kérdésre elmondta, hogy a szerződésben ebben az évben már nem szerepel az a kitétel, hogy NB I-es megkeresés esetén el kell engednie a klubnak, de egyúttal megnyugtatta a csapat szimpatizánsait arról, hogy Mezőkövesden fog maradni, hiszen a kitűzött célokat nagyon komoly szakmai kihívás lesz teljesíteni. A szakember hozzáfűzte, hogy az NB II jövőre már valóban az élvonal hátországának lesz tekinthető, így a másodosztályba való jutás, valamint az NB II-es szereplés is nagy elismerés lesz az edzők számára.
A szurkolói ankét második napirendi pontjában elhangzott TAO pályázattal kapcsolatos ismertetőt később közöljük.

Kapcsolódó hírek