Ugrás a tartalomhoz

Újra „begépesítették” Mezőkövesdet (Videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Több ezren vettek részt a XIV. Országos Mezőgazdasági Gépésztalálkozón Mezőkövesden. A nagyszabású eseményt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatóság és a mezőkövesdi Mezőgazdasági Gépmúzeumért Közhasznú Alapítvány szervezésében rendezték meg városunkban szeptember 8-án.

A hagyományokhoz híven a program látványos felvonulással kezdődött a város főutcáján, valamint a Kavicsos-Tó és Szabadidőpark körül, ahol az ország minden pontjáról, továbbá a határon túlról érkezett veterán traktorok, mezőgazdasági gépek és autók mellett gyönyörűen felújított és karbantartott motorokkal, katonai teherautókkal, valamint még korabeli tömegközlekedési eszközzel is találkozhatott a több ezer fős kíváncsi érdeklődő. A színes és csodálatos veterán járműforgatag egészen a Mezőgazdasági Gépmúzeumig kápráztatta el a kíváncsi tekinteteket.
A program ezt követően a Gépmúzeumban folytatódott, ahol elsőként a Matyóföldi Alkotók és Művészetpártolók Egyesületének szervezésében rövid énekes, zenés és prózai műsort tekinthettek meg a résztvevők. A vendégeket Csirmaz István, a Mezőgazdasági Gépmúzeumért Kh. Alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntötte, majd Dr. Fekete Zoltán, Mezőkövesd polgármestere osztotta meg ünnepi gondolatait a jelenlévőkkel. Városunk első embere egyebek mellett Hajdu Ráfis János múzeumalapító munkásságát és kitartását méltatta, továbbá kiemelte a gépésztalálkozó fontosságát, amely a múlt és a hagyományok megőrzését egyaránt szolgálja.
A rendezvény fővédnöke, Dr. Budai Gyula a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a hagyományok megőrzése mellett a vidék erejének, Hajdu Ráfis Jánosnak és nem utolsó sorban Hoffher Mátyás gépgyár alapítónak a méltó megünneplését emelte ki a rendezvénnyel kapcsolatban. Dr. Budai Gyula elmondta, hogy hazánkat az Európát sújtó válságból a mezőgazdaság ágazata vezetheti ki.
A parlamenti államtitkár méltatta Hoffher Mátyás tevékenységét is, hiszen a Gépésztalálkozó keretében a jelenlévők megünnepelték a Hoffner Mátyás által megalapított Hofherr Schrantz Clayton Shuttleworth Magyar Gépgyári Művek Rt. megalakulásának 100 éves jubileumát.


A múzeum alapító lehet a névadó

Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára, a rendezvény fővédnöke többek között Hajdu Ráfis János életútját, illetve munkásságát méltatta. Tállai András kiemelte, hogy a múzeum alapítója bebizonyította és megmutatta, hogyan lehet szorgalommal, hozzáértéssel és kitartással világra szóló eredményt elérni, majd párhuzamot vont Hoffher Mátyás és Hajdu Ráfis János életútja között. A rendezvény védnöke beszédének végén javaslatot tett arra, hogy a gépmúzeum vegye fel a múzeum alapítójának a nevét, melyet megkönnyíthet, hogy a jelenleg megyei fenntartású intézmény nagy valószínűséggel a város kezelésébe kerül majd át. Tállai András zárszóként a jelenlévők támogatását kérte a javaslat megvalósításához, amely méltó elismerést jelentene az egyedülálló gyűjtemény „szülőatyjának”.

Csiger Lajos, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés alelnöke szintén megosztotta gondolatait az ünnepségen. Csiger Lajos köszöntőjében kiemelte azt a példaértékű összefogást, amelynek köszönhetően egyrészt elnyerte mai arculatát a múzeum, másrészt minden évben nagy sikerrel rendezik meg a gépésztalálkozót. Az alelnök elmondta továbbá, hogy a múzeumban található gépészeti kincsek, nemcsak Mezőkövesd, hanem az egész megye számára különösen nagy jelentőségű értéket képviselnek.
Ezt követően dr. Simon László, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatóság múzeumi titkára köszöntötte a résztvevőket, aki kiemelte a Gépmúzeum társadalmi hatásait, illetve a gépésztalálkozó összetartó erejét. dr. Simon László után Hajdu Ráfis János, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett múzeumalapító köszöntötte a megjelent vendégeket és örömének adott hangot, hogy ilyen nagy érdeklődés övezi az eseményt. Kádár Zoltán múzeumigazgató szintén örömét fejezte ki a Gépésztalálkozó egyre nagyobb népszerűsége miatt.


Leleplezés és gépátadás

A hivatalos köszöntőket Baross Gábor „Vasminiszter” emlékplakettjének leleplezése követte. Baross Gábor az Osztrák-Magyar Monarchia idején a közlekedési, valamint kereskedelmi ügyekért volt felelős. A „Vasminiszter” életművét Dr. Krámli Mihály az Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Főigazgatója mutatta be. A díszes plakettet Kádár Zoltán múzeumigazgató és Dr. Krámli Mihály főigazgató leplezte le.
Ezután a restaurált Ganz gyártmányú szívógázmotor bemutatása és átadása következett. A PannonMill Malomipari Zrt. felajánlásának köszönhetően Mezőkövesdre került az 1940-es, 50-es évek legmodernebb malomipari szívógázmotorja, amely egyedi rendelés alapján készült. A különleges, mintegy 8 tonna súlyú szerkezet széleskörű összefogás eredményeként ékesíti a kövesdi múzeumot a jövőben. A motor történetét Kádár Zoltán igazgató ismertette a jelenlévőknek.

A rendezvény délután szakmai programmal folytatódott, melynek keretében bemutatták „A Faekétől a Hoffher gépig - Álomból lett valóság” című fotódokumentációs tablót, valamint prospektust. A magas színvonalú szakmai program során az érdeklődők megismerkedhettek többek között a mai magyar mezőgazdasági gépgyártás helyzetével, a H.S.C.S Magyar Gépgyári Művek Rt. által gyártott lokomobilokkal, stabilmotorokkal, magánjárókkal, traktorokkal továbbá szintén a gyár által készített kézi működtetésű és lóvontatású gépekkel, eszközökkel.

Látványos bemutatók
A délután egyik leglátványosabb programjaként Tóth Ernő kertészmérnök vezetésével bemutatták, illetve működésbe hozták a vendégek által kiállított, valamint a Gépmúzeumban található stabil és lokomobil típusú mezőgazdasági erőgépeket. Egy rekordkísérletre is sor került a nap folyamán, amely a legtöbb H.S.C.S. gép egy helyen tartózkodását célozta meg. A rekord nagy valószínűséggel megdőlt, hiszen több tucat H.S.C.S. típusú gép vett részt a gépésztalálkozón.


Folyamatos programok

Az egész napos színes rendezvényt többek között kovácsbemutatók, működő modell és makett kiállítás, interaktív foglalkozásokat, valamint a matyó kultúra remekeiből (hímzés, bútorfestés, kerámia) vásárlással egybekötött kiállítás emelte. A vendégeknek lehetőségük nyílt emellett napraforgóolaj, méz és méztermékek, kenyérlángos, sima lángos, aszalt gyümölcs, kürtőskalács, minőségi bor és pálinka vásárlására. A mezőgazdasági gépgyártók és termékforgalmazók kiállítása, valamint termékvására mellett bemutatkozott Zeleiné Papp Bernadett népi iparművész Mezőkövesdről, továbbá a Szent László Honvéd Hagyományőrző Egyesület Debrecenből.

Kapcsolódó hírek