hu en de pl
ma 2020. október 20. (kedd) 05:05 Vendel névnapja van





Németh, Balajti és Gévay Mezőkövesden

Újabb rutinos labdarúgók állapodtak meg a Mezőkövesd Zsóry felnőtt csapatával. Balajti Ádám, Németh Norbert és Gévay Zsolt érkezésével hétre nőtt a pályafutásukat városunkban folytató futballisták létszáma.


Horváth Tamás (Újpest), Melczer Vilmos (Siófok), Búrány Zoltán (Haladás) és Hegedűs Dávid (Kaposvár) után újabb komoly első osztályú múlttal rendelkező játékosok kötelezték el magukat a Mezőkövesdhez. Gévay Zsolt három évre, Németh Norbert egy évre igazolt városunkba, míg Balajti Ádám év végéig kölcsönben erősíti csapatunkat.


Németh Norbert


Az egyik legismertebb érkező Németh Norbert. A 32 esztendős rutinos középpályás rendkívül gazdag pályafutást tudhat maga mögött. A profi karrierjét a Budapest Honvédban megkezdő labdarúgó pályafutása során játszott többek között a Győri ETO, a Vasas, az MTK, az Újpest, valamint az orosz Tom Tomszk együttesében is, míg legutóbb az első osztálytól búcsúzó Egri FC-ben futballozott, ahol 9 találattal a csapat házi gólkirálya lett. Németh Norbert a Vasas együttesében játszotta a legtöbb mérkőzést az élvonalban, ahol 93 találkozón összesen 34 gólt szerzett. A labdarúgó korábban két alkalommal a címeres mezt is magára ölthette a felnőtt válogatottban. A középpályás 2003-ban az Észtország ellen 1-0-ra elveszített, valamint 2004-ben az Örményország ellen 2-0-ra megnyert mérkőzéseken lépett pályára a nemzeti csapatban. Németh Norbert 2014. június 30-ig erősíti a Mezőkövesdet.


Balajti Ádám

Balajti Ádám 22 esztendős és csatár poszton bevethető. A labdarúgó Egerben kezdte a pályafutását, majd a Debreceni Olasz Focisuli, az FTC és az Újpest csapatainál pallérozódott. A játékos ezután a Diósgyőrhöz igazolt, ahonnan felkerült az első csapathoz és rögtön a debütálása alkalmával, alig négy percnyi játék után bevette a Debrecen kapuját 2009-ben. Balajti Ádám játszott még Újpesten, míg legutóbb a DVSC-TEVA játékosaként az MTK csapatában szerepelt. A támadó eddigi talán legnagyobb sikerét a magyar U20-as válogatottban érte el, ugyanis tagja volt a 2009-ben Egyiptomban VB bronzérmet szerző csapatnak, ahol a Ghána elleni elődöntőben gólt is szerzett. A Debrecen kötelékébe tartozó csatár 2013. december 31-ig játszik Mezőkövesen.


Gévay Zsolt

Gévay Zsolt leigazolásával csapatunk hátsó alakzata erősödött, ugyanis a 25 esztendős játékos hátvédként szerepelt korábbi klubjaiban. A labdarúgó Adonyban kezdett el futballozni. Ezt követően a Gázszer FC kollégiumában Gárdonyban, valamint az FC Fehérvár és az Alba Regia csapataiban nevelkedett. Gévay Zsolt az NB II-es Makó együttesében tette le először a névjegyét, ahol két év alatt 57 bajnoki mérkőzésen lépett pályára és oszlopos tagja volt a 2009-ben bronzérmes gárdának. A makói évek után a Paks csapatához igazolt, ahol három évet játszott, majd egy évvel ezelőtt a nagy terveket szövögető Gyirmót együttesét választotta. A kisalföldi csapatban 26 találkozón jutott szóhoz és a megbízható védőmunkája mellett 4 góllal segítette bronzéremhez a dunántúliakat. Gévay Zsolt 2016. június 30-ig kötelezte el magát Mezőkövesdre.


Szombaton DVTK, hétfőtől Tata

Csapatunk ezen a héten is intenzíven készül a bajnoki rajtra. A hétfői egy edzést követően keddtől péntekig napi két tréninggel hangolnak a játékosok a bajnokságra. Az elsőhöz hasonlóan a második hetet is egy edzőmérkőzés fogja lezárni. Ezúttal egy igazán nívós ellenfél vár Véber György együttesére, hiszen a Diósgyőr fogadja Szalaiékat Miskolcon. Az előkészületi összecsapás július 6-án, szombaton 18 órakor kezdődik. A vasárnapi pihenőt követően hétfőn délelőtt már Tatán hangolnak a bajnokságra Búrányék, ahol két hetet fognak eltölteni. Együttesünk július 8-tól 22-éig tartózkodik majd a Tatai edzőtáborban és labdarúgóink az edzések mellett több edzőmérkőzésen is pályára lépnek majd a dunántúli városban.



Vissza

 

 

 

 

 

 


Weboldalkészítés