
Városunk néptáncegyüttese újabb nagyszerű elismerést szerzett a 45. Zakopanei Nemzetközi Folklórfesztiválon. E nagy múltú, világszínvonalú rendezvény verseny is egyben.
Együttesünk első díjat kapott 30 perces verseny programjára, mely komoly pénzjutalom és a gorálok fokosának arany trófea változata.
Csomor Márton, a Zakopaneinfo nevű internetes portál tudósítója így nyilatkozott a látottakról:
„Három kellemesen szép táncelőadást láthattunk ma délután a fesztiválsátorban. Aztán pedig - és ezt igazán próbálom mindennemű részlehajlás nélkül mondani - jöttek a magyarok!
Merész témával, szép feldolgozással és parádés tánccal nem is kétséges, hogy bejelentkeztek kategóriájuk megnyerésére. Hallgatni a percekig zúgó vastapsot nagyon jó volt! Nagyon jó volt magyarnak, büszkének lenni!
KÖSZÖNET érte a Matyó táncegyüttesnek Mezőkövesdről!!!”
A Matyó Népművészeti Egyesület jeles képviselői, táncosok, hímzők, kézművesek és a háttérmunkát végző vezetők kimagasló szakmai tevékenysége Matyóföld örökségét napjainkra a legmagasabb rangra emelte. Nem lesz könnyű ennek a pozíciónak a megtartása, kiszélesítése, de egyre többen ismerik fel ennek jelentőségét, így lehet bízni a közös érdek érvényesülésében.
Ez év őszén az egyesület tovább bővíti tevékenységét, újabb tagok jelentkezését várja művészeti csoportjaiba, a Mérték Körbe és pártoló tagjainak sorába!
További képek hamarosan!
Vissza