Szechenyi 2020
Szechenyi 2020
hu en de pl
ma 2023. május 30. (kedd) 09:53 Janka, Zsanett névnapja van




 




A Dolce csellóegyüttes adott koncertet a Rendezvényközpontban május 21-én.

Az esemény elején Mozerné Horga Stefánia, a Mezőkövesdi Alapfokú Művészeti Iskola vezetője köszöntötte a megjelenteket, valamint mutatta be az immár az intézmény berkein belül öt éve működő Dolce csellóegyüttest, amelyet Viszlai-Csécsi Hajnalka hozott létre és vezet.


A műsorban felcsendült a csellisták előadásában egyebek mellett az Amazing Grace című egyházi ének, a Carmen egy részlete és az Egyszer decemberben című mű is.

A koncerten vendégfellépőként a zeneiskola gitáros növendékei is szórakoztatták a közönséget. 

Az est zárásaként Viszlai-Csécsi Hajnalka megköszönte a résztvevőknek, hogy az együttes 5. születésnapját együtt ünnepelték velük.


Kapcsolódó képek:



Vissza

   A Zsóry gyógy- és
   egészségparkról bővebben:

 

 


Weboldalkészítés