
Középpontban a közművelődés
Kapcsolódó képek:
Vissza

Városunkban tartott „Közművelődés – félig – piaci alapon” címmel szakmai napot a Nemzeti Művelődési Intézet Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Igazgatósága március 22-én.
Az esemény elején Mátyás Edina megyei igazgató köszöntötte a megjelenteket, majd Kazárné Kalber Nikolett, a Mezőkövesdi Közkincs-Tár Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója mutatta be a cég, illetve a Kft. által üzemeltetett kulturális intézmények – a Matyó Múzeum, a Takács István Gyűjtemény, a Hajdu Ráfis János Mezőgazdasági Gépmúzeum, a Közösségi Ház, a könyvtár, a Sportcsarnok, a Hadnagy úti sportcentrum, a Kisankó Bori Emlékház, a Hadas Látogatóközpont, a Rendezvényközpont, a Rendezvények háza, az Üstökös és az Ágasfás Ház – működését, üzemeltetési lehetőségeit. Emellett előadásában a nonprofit szervezet előnyeiről, a több pályázati lehetőségről, a bevételeik növelése érdekében tett lépésekről, újításokról, a piaci alapon végzett szolgáltatásaikról is beszélt az ügyvezető, valamint kitért az általuk szervezett rendezvényekre is, kiemelve közülük a Matyó Húsvétot és az Országos Mezőgazdasági Gépésztalálkozót.
A program ezt követően kerekasztal-beszélgetéssel folytatódott, amely során a vendégek megosztották egymással a jó technikákat, tapasztalataikat. A kötetlen beszélgetés meghívott vendége Pető Lilla, a Nemzeti Művelődési Intézet hálózati központvezetője volt.
A szakmai nap zárásaként a résztvevők meglátogathatták településünk múzeumait, kulturális intézményeit.
hmzs
Kapcsolódó képek:
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Vissza