Ugrás a tartalomhoz

Rajt: jövő héten

Mezőkövesd hírei

Február 4-én kezdi meg szereplését a Mezőkövesd Zsóry FC az OTP Bank Liga tavaszi szezonjában.

A felkészülést január 3-án kezdte meg a csapat. Kuttor Attila vezetőedző elmondta, hogy nem klasszikus értelemben vett felkészülést végeztek, mert a pihenő és a bajnoki rajtig hátralévő idő is túlságosan rövid.
 
– A fő cél az volt, hogy játékkal és edzésmunkával készüljünk. Nem gondolom, hogy ezen rövid időszak alatt nagyon komoly alapozó munkát kellett volna végeznünk. Természetesen a legjobb tudásunk szerint edzettünk, csak nem egy klasszikus értelemben vett felkészülést hajtottunk végre, az edzőmérkőzéseken és az egymás közötti játékokon van a hangsúly – mondta a szakember.
 
IGAZOLÁSOK | Télen történt mozgás a játékoskeretben, több új labdarúgót is bejelentett a klub. Kuttor Attila bízik benne, hogy mindannyian erősségei lesznek a csapatnak.
 
– Szilágyi Szabolcs és Szolgai Máté az, aki régebb óta, a felkészülés kezdetétől velünk van. Szilágyit a Vasastól, míg Szolgait a Dunaszerdahelytől vettük kölcsönbe, reméljük, hogy sokat tudnak majd nekünk segíteni a következő félévben. A többiek menetközben érkeztek és különböző állapotban vannak, időbe telik, hogy versenyképessé tegyük őket – emelte ki Kuttor Attila.
 
EDZŐMÉRKŐZÉSEK | Több edzőmérkőzést is játszott a csapat az elmúlt hetekben, melynek tapasztalatairól szintén elmondta a véleményét a vezetőedző.
 
– Nagyon csalóka a dolog, de a felkészülésünket egyértelműen jól szolgálták a felkészülési mérkőzések, jó és hasznos találkozókat játszottunk, egyebek mellett két első osztályú csapattal. A teljesítményünk és a mutatott játékunk sem volt rossz, viszont ugyanazt láttuk viszont, amit az őszi szezon hajrájában is, hogy hiába futballozunk jól, buta hibáink miatt elveszítettük a mérkőzéseket. Természetesen lehet azt mondani, hogy az edzőmeccseken az eredmény kevésbé számít, de igenis fontos, hogy ezeken a találkozókon is eredményt produkáljunk. Fontosnak tartom, hogy építsük magunkat, úgyhogy ezen leszünk az utolsó edzőmérkőzésen a Nyíregyháza ellen is – hangsúlyozta a vezetőedző.
 
A csapat a felkészülést végig hazai környezetben végezte, ez annak is köszönhető, hogy itthon minden feltétel adott a minőségi munkához.
 
– Abszolút így van, mindenünk megvan az eredményes munkához. Hála égnek az időjárás is kegyeibe fogadott minket, úgyhogy semmi kivetnivalóm nincs  – mondta Kuttor Attila.
 
CÉLOK | Kuttor Attila a tavaszi célokról is beszélt.
 
– Azt gondolom, hogy küzdelmes tavasz elé nézünk, ez az elmúlt években majdnem mindig így volt, természetesen harcolni fogunk a bennmaradásért és azért, hogy ez a klub jövőre is NB I.-es lehessen – fejezte ki reményét a szakember.
 
A Mezőkövesd Zsóry FC a tavaszi nyitófordulóban a Kecskeméti TE csapatát látja vendégül. A bajnoki mérkőzés február 4-én, vasárnap 15 órakor kezdődik a Városi Stadionban.


B. K.

Kapcsolódó hírek