Szechenyi 2020
Szechenyi 2020
hu en de pl
ma 2023. június 2. (péntek) 16:48 Kármen, Anita névnapja van




 




Megújuló utak és járdák (videóval frissítve)

Új burkolatot kap a Ferenc utca, valamint jelentős útkarbantartási és járdakorszerűsítési munkák kezdődtek el az elmúlt napokban városunkban.


Mezőkövesd Város Önkormányzata az elmúlt évekhez hasonlóan ebben az évben jelentős összeget különít el költségvetéséből a járdák és az útfelületek karbantartására, idén 10 millió forint áll rendelkezésre. Ezt a forrást a korábbi szennyvízcsatorna-beruházásban nem érintett utcák burkolati hibáinak kijavítására, valamint az elhasználódott járdák korszerűsítésére fordítanak. Hét utcában összesen 400 méter hosszan újul meg majd a gyalogos felület.
– A Ferenc utca burkolata mára már annyira elhasználódott, hogy kátyúzással már nem lehet javítani az állapotán. Nagy öröm, hogy idén önkormányzati önerőből az utca teljes burkolatát fel tudjuk újítani – mondta el dr. Fekete Zoltán polgármester.
A Ferenc utcát érintő beruházás során az úttest mindkét oldalán rendezik az útpadkát, árkokat alakítanak ki, valamint az út teljes felületén új aszfaltszőnyeget kap.

M. Zs.



Vissza

   A Zsóry gyógy- és
   egészségparkról bővebben:

 

 


Weboldalkészítés